Késik a Mercedes S-osztály ráncfelvarrása

Vágólapra másolva!
A Mercedes frissíti a legnagyobb limuzinját, de az autó csak kicsit késve, idén október helyett jövő áprilisban fog debütálni.
Vágólapra másolva!

A késés okát elkönyvelhetjük egyrészt annak, hogy az új fejlesztésű lítium-ionos akkumulátorokkal szerelt S400 BlueHybrid típusjelzésű új S-osztály még nincs teljesen gyártásra kész állapotban, és a fejlesztések befejezéséig az átrajzolt új modellről sem rántják le leplet.

A frissített verzió érkezése különösképpen időszerűvé vált, mivel a BMW már bemutatta legújabb 7-es szériáját, a Lexus LS600h hibrid már a piacon van, az Audi új A8-asának debütálása pedig 2010-ben várható.

Külsejében csak minimálisan változik a frissített S-osztály, olyan részein finomítanak a mérnökök, mint az átrajzolt vonalú lökhárítók, a hűtőrács, a LED-es hátsó lámpák és az új, hatékonyabb fényszórók.

Műszaki szempontból lényeges változás, és a premier elhalasztásának másik lehetséges magyarázata, hogy a Genfbe érkező új generációs E-osztály mellett az S-osztályos Mercedesben mutatkoznak be először a Mercedes továbbfejlesztett, aktív biztonsági rendszerei. Ezek közé tartozik a táblafelismerő rendszer, az új sávtartó-asszisztens, vagy az útviszonyokhoz és a forgalomhoz igazodó adaptív fényszórók.

Az S-osztály motorkínálata a már említett BlueHybriden kívül bővülni fog egy négyhengeres, turbódízel erőforrással. A két turbóval lélegeztetett, 2,2 literes S250 CDI 204 lóerős teljesítmény és 500 Nm-es nyomaték leadására lesz képes, ami az autó dinamikus mozgatásához feltehetően elegendőnek bizonyul. A benzinesek között pedig a 272 lóerőről 300 lóerőre erősített V6-os, 3,5 literes motor jelenti majd az újdonságot.

A frissített S-osztály nagyközönség előtti leleplezését eredetileg a szeptemberi Párizsi Autószalonra időzítették Stuttgartban, ám ez elmaradt, helyette a 2009 áprilisában megrendezésre kerülő Shanghai Motor Show-n debütál majd a Mercedes zászlóshajójának új verziója.