A Michelin kerékbe épített elektromos motorokból álló Active Wheel technológiája egyszerre helyettesítené a hagyományos motorokat, a váltót, a kuplungot és a felfüggesztést is. Az első ilyen autók már jövőre megjelenhetnek Kínában.

A technológia lényege, hogy a kerékbe, a tárcsafék mellé két elektromos motort kapcsolnak, amelyek közül az egyik a kereket forgatja. A másik aktív felfüggesztési rendszerként szolgálna, mivel egy aktuátor segítségével folyamatosan változtatná a lengéscsillapítás feszességét, akár minden harmadik ezredmásodpercben. Ebben a felfüggesztésben minden oldaldőlést vagy bólintó mozgást automatikusan korrigál a rendszer. Ráadásul az Active Wheellel felszerelt autókban nincs szükség kuplungra, féltengelyre, differenciálműre, sebességváltóra, kardántengelyre és kanyarstabilizátorra sem.

Természetesen összkerékhajtás is megvalósítható, ha a jármű mind a négy kereke Active Wheel. Mivel a kerekek nyomatéka külön-külön szabályozható, hasonló hatást lehet elérni, mint egy hagyományos 4x4-es autóban, amit aktív differenciálművel is felszereltek.

Természetesen a leglátványosabb változás az lenne, hogy az autókból eltűnnének a hagyományos motorok, így a teljes orr-részt gyűrődőzónának vagy csomagtartónak lehetne kialakítani, és a teljesen sík padló is elérhetővé válik, így a formatervezők is jóval nagyobb szabadságot kapnának a tervek elkészítésében.

Bár az Active Wheel technológián 12 éve dolgozik a Michelin, csak most vált szinte biztossá kereskedelmi forgalomba kerülése, mivel a franciák aláírták a szükséges elektromos hajtáslánc elkészítéséről szóló együttműködési szerződést a kínai CITIC Guoan Menggulival (MLG). Siker esetén az üzemanyagcellás és elektromos autókhoz tervezett technológia 2010-ben Európa szerte is bemutatkozhat. Az Automotive News információi szerint az MLG az akkumulátorokat gyártja majd a Michelin Active Wheel kerekeihez, míg a vezérlőrendszer tökéletesítését közösen végeznék.

Forrás: [origo]

A két cég egyébként már korábban megkezdte az együttműködést, munkájuk első gyümölcse, egy Active Wheel technológiával felszerelt kezdetleges prototípus már készen is van. A tanulmány az egyik legnagyobb kínai gyártó, a Lifan 520 nevű szedánjának átdolgozott verziója, amelyet még nem teszteltek, mert főleg arra szolgál, hogy bemutassa, a technológia működőképes. Egyébként a fejlesztők szerint a nagyjából ezer feltöltést kibíró akkumulátorokat 100-130 ezer kilométerenként kellene cserélni. Egy feltöltéssel az Active Wheel-technológiával felszerelt autó nagyjából 112 kilométer megtételére képes, csúcssebessége pedig 144 km/óra körül lenne.

Forrás: [origo]

Az Active Wheel rendszer korai változatait már több tanulmányban bemutatta a Michelin, legutóbb a Párizsi Autószalonon bemutatott Venturi Volage-ba került be. A technológiától a franciák azt várják, hogy idővel ugyanakkora lehet a hatása az autózásra, mint amikor 1895-ben André és Edouard Michelin bemutatták az első autókhoz használható gumiabroncsot.