Megújult a Toyota RAV4

Vágólapra másolva!
A megújult Yaris és Aygo mellett a Toyota a ráncfelvarrt RAV4-et is kiállította Bolognában.
Vágólapra másolva!

Az európai piacon Bolognában debütál a RAV4, amely a Yaris és az Aygo mellett műszakilag és kozmetikailag is megújulva várja 2009-et. A japán mérnökök egyébként nem variálták túl a modellfrissítést, módosításaikat nagyjából a hűtőrácsra, a hátsó lámpákra és az irányjelzőkre koncentrálták, utóbbiakat áthelyezve a külső tükrökbe. A modell emellett új könnyűfém felniket, belterében pedig új anyagokat és egy sportos, alsó részén lapított kormányt vonultat fel az újdonságok listáján.

Az új RAV4 motorválasztéka is módosul, hiszen 2009-től egy új, 2 literes, 158 lőerős, és 196 newtonméter nyomatékot produkáló benzines egység váltja a régi erőforrást. Az új motorhoz hatfokozatú manuális, illetve az új CVT, Multidrive S nevű váltó választható. A Toyota a meglévő 2,2 literes, D-4D dízel egységet is kissé frissítették, a motor új piezoelektromos befecskendezőket kapott, amely 14 lóerős pluszteljesítményt és körülbelül 10 százalékos nyomatéknövekedést hozott. Az új erőforrás így 150 lóerős és 340 newtonméter nyomatéka már 2 ezres fordulattól ágaskodni kezd. A dízel RAV4-hez hatfokozatú Sports Direct Shift automataváltó is rendlehető lesz. A frissített RAV4 forgalmazását 2009 év elején kezdi meg a Toyota egész Európában.