Lebukott a Peugeot 3008

2009.01.05. 10:28

Európai tesztelésén, álcázás nélkül kapták lencsevégre a Peugeot új egyterű szabadidő-autóját. A hivatalos bemutató márciusban, a Genfi Autószalonon lesz.

A fotók alapján kijelenthető, hogy a 3008 valószínűleg nem a formájával fog magának vevőket szerezni. Nem sokat változott a szériaautó a Párizsban, ősszel leleplezett Prologue HYmotion-tanulmányhoz képest. A háromszög alakú fényszórók, és az óriási, rácsos hűtőmaszk valahogy nem passzolnak egymáshoz, de a bumeráng alakú hátsó lámpák látványát is szokni kell.

Belül már biztatóbb a helyzet, az erősen döntött középkonzolt az Audi A6-ról másolták le, a kapcsolók a 308-ból érkeznek. Nem meglepő, hogy a lemezek alatt is a 308-as kissé módosított padlólemeze található, a motorválaszték is nagyrészt megegyezik majd az alsó-középkategóriás modellével. Ez azt jelenti, hogy a BMW-vel közösen fejlesztett 1,6 literes benzinmotorok (120-175 lóerőig) mellett még számos HDi dízel is kapható lesz a 3008-hoz, a legnagyobb a 170 lóerős 2,2-es dízel lesz. Két év múlva várható a dízel-elektromos hibrid megjelenése.

Első- és összkerékhajtással is megjelenik majd 2009 nyarán a szalonokban a tágas Peugeot, legfontosabb vetélytársa a piaci sikereket halmozó Nissan Qashqai lesz.

Forrás: [origo] Forrás: [origo]


KAPCSOLÓDÓ CIKK