Első képek a 600 lóerős Bentley Continental kabrióról

Vágólapra másolva!
Hivatalos fotókat közölt a brit gyártó a Continental új GTC Speed verziórjáról, amely majdnem ötven lóerővel erősebb a 2006-ban megjelent sima GT kabriónál.
Vágólapra másolva!

A zárt GT Speed tavaly augusztus óta kapható és most a Bentley hasonló verziót készített a nyitott tetejű GTC-ből is és az eredmény a valaha volt legerősebb Bentley kabrió lett. A kocsi a GTC ikerturbós W12-es motorjának felpaprikázott változatát kapja, amelyből kisebb-nagyobb módosításokkal az eredeti 552 lóerő helyett 600 lóerőt sikerült kihoznia a mérnököknek.

A hatliteres motor csúcsnyomatéka most már 750 Nm-es és ennek az erőnek köszönhetően a kocsi körülbelül 4,8 másodperc alatt van 100 km/órán, míg a 160 km/órás sebességet álló helyzetből 10,6 másodperc alatt éri el. Csúcssebessége zárt állapotban 312 km/óra, míg leeresztett tetővel 322 km/órá. A kocsi természetesen automatikus váltóval van felszerelve, amit két beállítással (Sport és Drive) lehet vezetni, de akik jobban szeretnék azok "ál-manuálisan" a kormányról is válthatnak.

A GTC Speed változatát nemcsak a motorháztető alatt változtatták meg, a kocsi új 20 colos felniket kapott, feszesebbre hangolták felfüggesztését és elöl négyszögletesebb hűtőrácsot és nagyobb légbeömlőket kapott. Az már természetes, hogy a belsejét telepakolták különböző fa és króm elemekkel, és kapott egy 1 100 W-os Naim audiórendszert is. Mind a GTC Speedhez, mind a sima GTC-hez ezentúl elérhetőek új könnyűsúlyú szénszálas-kerámia féktárcsák, amelyek a világ legnagyobb szériagyártású személyautóhoz készült fékjei.

Mind az új GTC Speedet, mind a ráncfelvarráson átesett GTC-t először a Detroiti Autószalon közönsége láthatja majd.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]