Elkészült az új Chevy Spark

Vágólapra másolva!
Kiszivárgott egy hivatalos fotó a Chevrolet új miniautójáról. A Spark második generációja 2010-ben Európában, és egy évvel később Észak-Amerikában is megjelenik.
Vágólapra másolva!

A kocsi első prototípusát 2007-ben Beat néven mutatták be két másik mini, a Trax és a Groove mellett. Később a márka hívei szavazhattak, melyik modellt szeretnék leginkább viszontlátni az utakon és a legtöbb voksot a Beat kapta. A koreai fejlesztésű autó karosszériáján azóta nem sokat változtattak, a legfeltűnőbb különbség, hogy a Sparknak három helyett öt ajtaja van, nagyobbak az ablakai, és kissé átalakították a fényszóróit.

Az elsőkerék-meghajtású kocsi motorházteteje alatt várhatóan egy 1,2 literes benzinmotor hagyományos és turbótöltős változata kap helyet, de erről még nincsenek hivatalos információk. Bár az autót elméletileg Detroitban mutatták volna be, a Chevrolet az utolsó pillanatban úgy döntött, egy kicsivel elhalasztják leleplezését. Így az autó szériaváltozatát élőben először a Genfi Autószalon közönsége láthatja majd, megjelenésére az európai vásárlóknak pedig még egy évet kell várniuk, míg Amerikában még később, 2011-ben mutatják be a minit. A Spark után a Chevrolet egy hétüléses egyterűt is piacra dob majd Európában, Orlando néven.

Forrás: [origo]