Mindenhol kamerák lesznek - ígérte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az objektív felelősség és a zéró tolerancia bevezetésének egyéves évfordulóján tartott sajtótájékoztatón. Tavaly 262 emberrel kevesebb vesztette életét közúti balesetben itthon, mint egy évvel korábban. Folytatódik a program, a szabálytalan gyalogosok és kerékpárosok megbüntetésére is lesz erőforrás.

Az objektív felelősség és a zéró tolerancia egy évvel ezelőtti bevezetésének eredményeként javult a közlekedési fegyelem, ennek nyomán pedig 262-vel kevesebben haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden Szigetszentmiklóson, az M0-ás körgyűrűnél tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.

Draskovics Tibor elmondta, hogy a pontosabb szabályok és a kilátásba helyezett szigorúbb szankciók hatására tavaly 700-zal kevesebb súlyos baleset fordult elő, mint 2007-ben, ez pedig anyagiakra átfordítva több tízmilliárd forintos megtakarítást jelent az országnak. Az objektív felelősség 2009-ben a pozitív változások folytatódása a cél. Tavaly 970-en vesztették életüket közúti balesetben Magyarországon, idén legalább háromszázzal szeretnék alulmúlni ezt.

A szakemberek feltérképezték a leginkább balesetveszélyes helyszíneket - háromszáz ilyet találtak -, ahol új táblák kihelyezésével, különféle forgalomtechnikai megoldásokkal alakítják ki a nagyobb biztonság feltételeit. Több száz új, korszerű sebességmérő berendezést helyeznek ki az utakra, közülük jó néhány már mostantól, például az M0-ás körgyűrűn, éjjel-nappal digitális fényképet készít a gyorshajtókról.

Kiterjesztik az objektív felelősséget, és határozottan fellépnek a behajtási szabályok megszegőivel, a buszsávon illetéktelenül autózókkal, a biztonsági övet nem használókkal és a vezetés közben telefonálókkal szemben. Draskovics példaként említette, hogy a be nem kapcsolt biztonsági öv 10 ezer forintos büntetést jelent, gyerekek esetében ennek dupláját.

 

 

Samu István r.vezérőrnagy rendészeti főigazgató biztos benne, hogy 2010-re elérhető az Európai Unió azon vállalása, hogy a 2001-es adatokhoz képest felére csökkentsék a közúti halálesetek számát. Mint videónkból is kiderül, automata traffipaxoktól és korszerű szondáktól remélik a statisztika további javulását. Nem úszhatják meg a rendszám leszerelésével vagy eltakarásával trükközők sem, 2015-re pedig - Samu szerint - elkészül az átlagsebességet mérő, csalhatatlan rendszer.