Hibridet olcsóbban - Honda Insight menetpróba

Vágólapra másolva!
Magas áruk miatt a hibridek előnyeik ellenére sem jelentenek igazi alternatívát a családi autók vevőinek. Az áprilistól megvásárolható Honda Insight változtathat a helyzeten, hiszen olcsóbb és jobban használható, mint az eddigi legolcsóbb hibrid, a benzin-elektromos Civic. Ráadásul babérkoszorúval honorálja a virággyűjtést.  
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Szemből Accord/FCX, oldalnézetből Prius
(Még több fotó a galériában. Kattitnson a képre!)


Hibridet vásárolni alapvetően jó. Csendesek, keveset fogyasztanak, nem kormolnak, szériában jár hozzájuk az automatikus váltó, szmogriadóban is közlekedhetnek, és még a lelkiismeretünket is nyugtathatjuk a tudattal, hogy a levegőt alig szennyező autóval járunk - kivéve persze, ha egy nagy Lexusról van szó. A Honda felmérése szerint a vásárlók eddig azért ódzkodtak a hibridektől, mert a kivételesen alacsony regisztrációs adó ellenére is túl drágának találták őket, amiben lehet is valami, hiszen a Toyota Priusára 7, a valamivel egyszerűbb technikájú Civic hibrid pedig 5,6 millió forinttól indult. Ezek a számok valóban túl vannak a kompakt autókat kereső magyar vásárlók fájdalomküszöbjén. Persze ha jobban belegondolunk, a Civic ár-érték aránya azért eddig sem volt rossz, hiszen csak kétszázezerrel került többe a szintén automata 1,8-as Civicnél, ráadásul ezt többletfelszereltségével bőven ellensúlyozta, arról nem is beszélve, hogy a városi fogyasztása négy literrel kevesebb. Hátrányai között a rosszabb menetteljesítményeket, és a kicsi, nem bővíthető csomagtartót lehet megemlíteni, valamint azt, hogy a szakértőkön kívül senki sem tudta megállapítani róla, hogy hibrid, mivel csak néhány apróságban - keréktárcsa, hátsó lámpák - tértek el a mezei Civictől.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Rosszul lehet hátralátni a kettéosztott hátsó szélvédőn
(Még több fotó a galériában. Kattitnson a képre!)


Az Insight fejlesztésénél a Honda arra törekedett, hogy olyan hibridet alkosson, amely azonnal felismerhető, a Civicnél olcsóbb, és csomagtartója is használhatóbb. E három cél már elég volt ahhoz, hogy egy vadonatúj autót tervezzenek, még ha az alkalmazott technika nem is sokban különbözik a Civic hibrid IMA rendszerétől, a futómű, a kormányzás, és a padlólemez pedig az új Jazzből jött. Sokat törték a fejüket, hogy klasszikus szedánt vagy ötajtós, ferdehátú karosszériát alkossanak - az amerikai Honda, a legnagyobb piac állítólag szedánt szeretett volna -, végül az ötajtós győzött kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságai és jobb használhatósága miatt. Ráadásul Európában sokkal népszerűbb ez a forma a háromdobozos karosszériáknál, és hibrid négyajtósból már volt egy a kínálatban - maradtak tehát a praktikus hatchbacknél.

Az első Insight

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Kevesen tudják, hogy a Honda első, megvásárolható hibridje nem a Civic, hanem az 1999-ben bevezetett Honda Insight volt. A különösen áramvonalas, alumínium karosszériába csak két ülést fért be, a hátsók helyét az akkumulátorok foglalták el. Mindössze 838 kg volt a kézi váltós Insight tömege, így a 70 lóerős, egyliteres benzinmotor a 14 lóerős villanymotorral megtámogatva viszonylag dinamikusan mozgatta. Átlagfogyasztása 3,4 liter volt száz kilométeren, és kilométerenként csak 80 gramm szén-dioxidot eregetett ki magából. Összesen csak 18 000 darabot adtak el belőle a világon, Európában csak az Egyesült Királyságban és Németországban forgalmazták.



Sokat merítettek a világ első megvásárolható hidrogéncellás autójának, az FCX Claritynek a formájából, de az orr-rész mégis inkább az új Accordot juttatta eszembe. Persze a Toyota Priust is megemlíthetem, oldalnézetből nagyon hasonlóak, ennek azonban nem csak a másolás lehet az oka, hanem az is, hogy a hátsó futóművek között elhelyezett akkumulátorok miatt a fart meg kellett emelni, hogy használható méretű maradhasson a csomagtér, mellesleg a légellenállás szempontjából is kedvezőbb a magas hát.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Nem látszik rajta, de 15 centiméterrel rövidebb a Civicnél az Insight
(Még több fotó a galériában. Kattitnson a képre!)


Amit tudtak, azt meg is tették a formatervezők, a végeredmény egy egészen jól kinéző alsó-középkategóriás kocsi lett. Merész megoldásokat kár keresni rajta, hiszen ennek a formának Ázsiában, Amerikában, és Európában is működnie kell, egyszerűen minden vonala a helyén van. Hossza és tengelytávja is 15 centivel rövidebb, mint a Civicé, de ez a belső térben nem nagyon érezhető, hátul is el lehet férni, csak a fejtér szűkös a 180 centinél magasabbaknak a lejtős tető miatt.

Csomagtartója viszont jóval tágasabb, 350 helyett 408 literes, ráadásul 584 literre bővíthető a hátsó ülések lehajtásával, és megpakolni is könnyebb az óriási hátsó ajtón keresztül. Itt a padló ráadásul két magasságban rögzíthető, vannak kisebb rekeszek is benne, és a rolónak is kialakítottak egy üreget, ha épp ki kell venni valami nagyobb tárgy szállítása miatt. Praktikumban tehát bármelyik átlagos, alsó-közepes autóval állja a verseny az Insight, és tömege sem vészes, mindössze 1,2 tonna. Hátrányként csak annyi említhető, hogy hátrafelé nem túl jó a kilátás a vaskos C oszlopok miatt, és a hátsó ajtóba tett üveget is kettéosztja középen egy merevítő rúd, ami igencsak zavaró.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Bővítés nélkül pont akkor a csomagtér, mint a Priusban: 408 l. Utána 584 literre nő
(Még több fotó a galériában. Kattitnson a képre!)


A műszerfal igazodik a Civic óta elkezdett űrhajós stílushoz, rengeteg a kijelző, a sebességmérő digitális, a kerek légbeömlőket látszólag találomra helyezték el rajta. Érződik az anyaghasználaton, hogy alacsony árra törekedtek, ennek ellenére a kemény műanyagoknak is kellemes a tapintásuk, és az összeszerelést, minőségérzetet nem érheti kritika, csak a rövid ülőfelületű első üléseket. Megjelentek a váltófülek - a jobban felszerelt változatban - a kormány mögött, amivel a fokozatmentes automata hét, előre beprogramozott áttétele között lehet barangolni "S", azaz sport állásban.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Kissé keszekusza a műszerfal. Legalább nem unalmas
(Még több fotó a galériában. Kattitnson a képre!)


Mivel egy autó fogyasztása a hajtásláncon kívül nagyban függ a sofőr vezetési stílusától is, az Insight színekkel próbálja rávenni a vezetőt a takarékos stílusra, ezt a Hondánál Környezettudatos Vezetést Támogató Rendszernek hívják. Ha optimálisan gyorsítunk vagy finoman fékezünk, zöldre vált a sebességmérő háttérszíne, ha viszont digitális üzemmódba kapcsol a jobb láb, akkor kéken világít a kijelző. A műszerfal bal oldalán lévő zöld, "Econ" gombot benyomva szupertakarékos üzemmódba kapcsol az Insight, ilyenkor elkezdhetjük a virágokat is gyűjteni a fedélzeti számítógép megfelelő menüpontjában. Ha öt virágot összegyűjtünk, babérkoszorú lesz a jutalmunk, a játék pedig minden elinduláskor újra kezdődik, a bizonyítványt takarékos vezetésből a kulcs kiszedése után kapjuk meg. Econ-üzemmódban a teljesítmény és a nyomaték négy százalékkal csökken (ami észrevehetetlen), a motorvezérlés kijavítja gázpedálkezelési hibáinkat és fenntartja a pillangószelep optimális helyzetét, több energia táplálódik vissza az akkukba, és a klímaberendezés is energiatakarékos módra vált.