Kiszivárgott fotók a Mercedes E osztály kupéról

Vágólapra másolva!
Számos kémfotó után egy holland weboldalon bukkantak föl az E osztályos Mercedes kupéjának első leplezetlen fotói. A hivatalos bemutató márciusban, a Genfi Autószalonon lesz.
Vágólapra másolva!

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy nem sikerült Genfig titokban tartani a kupé formáját, ugyanis már az új E osztály szedán verziója is előbb tűnt fel az interneten, mint ahogy azt a Mercedesnél remélték. A CLK-t váltó kétajtós modell már nem a C, hanem az új E osztály technikáját használja, és természetesen jóval sportosabb a szedánnál. Tetővonalát látva hátsó fejtere pusztán jelzésértékű lehet, de emellett a hatalmas emblémával ellátott hűtőrácsa, nagyméretű hátsó sárvédőszélesítései és a négyajtós modellnél is szögletesebb és laposabb lámpái is jelzik, mennyire más célcsoportot kíván megnyerni magának a Mercedes a két verzióval.

A belső fotók alapján úgy tűnik, a kocsi műszerfala azonos a szedánéval, de azzal ellentétben négy darab különálló ülést kapott. Beépített hátsó diffúzorját látva az autó már-már egy AMG modellnek tűnhet, de az is lehet, hogy a képeken látható autó csak egy optikai csomagot kapott. Valószínűleg ugyanazokat az erőforrásokat kapja a kupé, mint a szedán, tehát a kisebb, négyhengeres motorok mellett egy 3,5 literes, 292 lóerős V6-ossal, egy 5,5 literes 388 lóerős V8-assal és az AMG-ben egy 6,2 literes, 550 lóerős V8-assal is kapható lesz.

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]Forrás: [origo]