Vágólapra másolva!
A svájci Rinspeed minden évben előrukkol egy tanulmányautóval a Genfi Autószalonra. Legújabb autójuk, az iChange alakja attól függően változtatható, hogy hányan utaznak benne, legfontosabb funkcióit pedig egy beépített iPhone vezérli.
Vágólapra másolva!

Frank M. Rinderknecht, a svájci Rinspeed alapítója és tulajdonosa szereti a különleges tanulmányautókat, így minden évben építtet egyet a Genfi Autószalonra. Tavaly a búvárkodásra képes sQubával, azelőtt pedig az átlátszó szöcskeautóval, az eXasis-szal jelentkezett cége a rangos autós seregszemlén.

Idei autójuk, az iChange is a környezetvédelem jegyében készült. Alaphelyzetben csak egy egyszemélyes sportautó, de akkor sincs gond, ha hárman szeretnének együtt utazni, mert elég egy gombnyomás a beépített iPhone-on, és a csepp alakú tető hátsó része annyira megemelkedik, hogy a vezető mögötti két hátsó ülés is használhatóvá válik. Ez azért hasznos, mert ha csak egyedül megy a vezető, az iChange légellenállása, és ezért energiafogyasztása is jóval kisebb lehet. Mivel ajtót nem terveztek az egy méternél alig magasabb autóra, a beszállás úgy történik, hogy az üvegtető előrebukik, akárcsak a vadászrepülőkön.

A 4,26 méter hosszú autó nyitott állapotban egy óriásira nőtt papucsra hasonlít, és ezen még az sem segít, hogy a lámpáit az Év autójától, az Opel Insigniától kölcsönözte.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre, galéria nyílik!

Szénszálas műanyagból készített karosszériája miatt az iChange tömege mindössze 1050 kg, így a 150 kW-os (204 lóerős) elektromotor valódi sportkocsit varázsol belőle: 0-100 km/órára 4,2 másodperc alatt képes felgyorsulni, végsebessége a Subaru Impreza WRX-ből átvett hatfokozatú váltónak köszönhetően eléri a 220 km/órát. A Rinspeed szerint akár 90 km-es hatótávot is megengednek a lítium-ion akkumulátorok, a feltöltésükhöz három órára van szükség. Elöl-hátul kettős keresztlengőkaros futómű vezeti a 17, illetve 18 colos kerekeket, melyek közül természetesen a hátsók a hajtottak.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre, galéria nyílik!

Több, elektronikában jártas világcég segített az iChange kifejlesztésében, így a komplett hajtásláncot a Siemens tervezte, a különlegesen könnyű és energiatakarékos fedélzeti multimédiás rendszer a Harman Kardontól, a tetőre tett napelemek pedig a Sharptól származnak, az Apple beépített iPhone-ja pedig a kocsi több funkcióját is vezérli.


Hivatalos videó az iChange-ről