Az új Mégane RS bemutatójával egy időben a Renault lerántotta a leplet a modellfrissített Clio RS-ről is. Az új kis hot hatch elsősorban futóműben fejlődött, de most már 200 lovas.

A Renault Clio modellfrissítéséről már korábban írtunk, de a csúcs, RS változat hivatalos bemutatkozására egészen a Genfi Autószalonig várni kellett. Nagy meglepetések nem értek minket, hiszen az apró nem drasztikusan fejlődött, de azért jelentősek a változások.

Az új RS megkapta az új lámpákat, de az első kötény is változott a hatékony aerodinamika kedvéért. A tengelytávolságot 10 mm-rel növelték, hogy a nagy sebességű kanyarokban stabilabb legyen a gép. A nyomtáv elöl 48, hátul 50 mm-rel lett szélesebb, ami az irányíthatóságot javítja, de az RS kiállásán is javít.

Kétféle kivitelben lehet kapni, a sima sportos, valamint a keményebb és ültetett Cup változatban. Ez utóbbi 36 kilogrammal könnyebb is.

Forrás: RenaultForrás: RenaultForrás: Renault


A motorban minimális változás történt, mostantól 197 helyett immár 200 lóerős, bár a hivatalos Renault anyagban már 203-ról van szó. A maximális forgatónyomaték megmaradt 215 Nm. A menetteljesítmények éppen ezért drasztikusan nem változtak, 6,9 másodperc alatt gyorsul az autó álló helyzetből 100 km/órára, 225 km/óra lesz a végsebessége.