Egy kicsit összement - motorkiállítás a Hungexpón

Vágólapra másolva!
A gazdasági válság hatását érezni ugyan a nyolcadik nemzetközi Budapest Motor Kiállítás méretén és a kiállítók megcsappant listáján, de szerencsére az egy négyzetméterre jutó lengén öltözött leányzók száma érezhetően nőtt az elmúlt évekhez képest, ami kellemesen kitölti a Hungexpo A pavilonjában maradt űrt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A válságot itt is érezni: idén több márka nem állított ki a Hungexpón
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén se vadászati, se egyéb más szabadidős rendezvényt nem rendeztek párhuzamosan a Budapest Motor Kiállítással, amely egyedüliként foglalja el a kőbányai vásárváros A pavilonját - igaz kicsit lötyögősen. A szellős térkihasználtság nem csupán annak tudható be, hogy ezúttal kizárólag a motoroké a főszerep, hanem annak is, hogy a gazdasági válság hatása miatt mintegy öt százalékkal kevesebb kiállító jelent meg. Sajnos több nagyobb márka is a távolmaradás mellett döntött, ennek ellenére még mindig érdemes kilátogatni a március 15-éig tartó rendezvényre, ugyanis egy sereg újdonságot lehet végigtapogatni és -ülni. A kiállítást szervező Hungexpo mindenesetre optimistán látja a helyzetet: a tavalyi 45 ezres nézőszámot idén mintegy tíz százalékkal szeretnék túlszárnyalni, ami a vadászati és extrémsport kiállítások távolmaradását tekintve meglehetősen ambiciózus terv. Vadászruhás, puskákról és kitömött szarvasfejekről ábrándozó látogatók tehát idén nem lézengenek a motorok között - a FeHoVa a következő héten lesz - egyedül csak egy kültéri bódéban maradt meg a spiritusz, ahol fából készült íjakat árul egy tatárnak öltözött úr.

Az A pavilonba lépve némileg csalóka kép fogadja a nagyérdeműt. Hetykén beállított repülőkön és helikoptereken kell túljutnunk, hogy végre motorokat is lássunk. A legnagyobb standokat idén is a japán márkák építették, a Kawasakit viszont ne keresse senki, idén nem állítottak ki, ahogyan a KTM, a BMW, a Ducati és a Triumph sem. Szemmel láthatóan a kiegészítőket áruló cégek száma is megcsappant, ebben a szektorban is csak a legnagyobbak engedhették meg maguknak a saját standot, panaszra azonban így sem lehet okunk, az ismert világmárkák portékái kint csillognak. Örömteli tényként kell kezelni viszont, hogy a lenge ruhában felbukkanó hoszteszek száma jelentősen nőtt az előző évekhez képest, bár a férfiak bizonyára minőségi romlásként élik majd meg, hogy a festett dekoltázs, mint reklámhordozó felület végleg eltűnt, legalábbis a csütörtöki terepszemlénk alkalmával eggyel sem találkoztunk. (Ezt alátámasztandó, idén egy külön galériát szenteltünk a motorkiállítás hölgyeiről - ide kattintva lehet gyönyörködni). Mivel a fenti körülmények miatt nehéz a kiállított motorokra koncentrálni, ezért segítségként összeszedtük azokat az újdonságokat, amelyeket nem szabad kihagyni egy-egy márka standján.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Kemény és szívós munkával összegyűjtöttük a kiállítás legszebb lányait
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Jó hír, hogy az Aprilia trenddel szemben ment idén, a tavalyi távolmaradás után ezúttal ismét képviseltetik magukat, és ennek örömére elhozták a vadonatúj négyhengeres sportmotorjukat, az RSV4-et. A nem túl nagy, de annál több motorral teleszórt standon ott csillog szinte a márka teljes kínálata, a felhozatalban két új robogót is elrejtettek, az egyik a háromszázas Scarabeo, a másik az ötven köbcentis Sporcity One. A BMW motorok kedvelői ezúttal csalódottan kell, hogy távozzanak, hiába mutatott be egy sereg újdonságot tavaly a bajor márka, a hazai importőr nem képviseltette magát. Ducati sincs, így a hazai nagyérdemű nem láthatja a Hungexpón az új 1198-at és a csupasz Streetfightert, az olasz vérvonalat csak a Bimota mentette meg néhány exkluzív darabbal és egy szépen felkészített versenymotorral, amelyet időnként be is indítottak, demonstrálandó, miként dübörög egy megvadított V2-es motor.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ezzel a Bimotával nehéz lenne elvegyülni a forgalomban
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Harley-Davidson standja egy kicsit összement a tavalyihoz képest, viszont új fényezéssel kint csillog az egész modellpaletta, közülük a V-Rod Muscle-t és a Sportster 883 Iront kell kiemelni, de mivel ide kell venni a Buelleket is, nem szabad elmenni a 1125 CR nevű csupasz paripa mellett sem. A Honda standján nem fogott a válság, a méretét és a kiállított motorok számát nézve hozzák az elmúlt évek színvonalát. Aki az újdonságokra utazik, annak az elektronikus blokkolásgátlóval (C-ABS) szerelt CBR 600 RR-t és az ezres Fireblade-et kell keresnie, de elhozták a finoman átrajzolt SH125-ös robogójukat, a négyszáz köbcentis FJS luxusrobogót és a CBF125 nevű kismotorjukat. Két új krosszmotort is ki lehet emelni a Honda-standról: a CRF450R korszerűbb befecskendezést, vázat és számos olyan fejlesztés kapott, amelyek segítségével még gyorsabban lehet majd vele száguldani a sártengerben. Hasonló küldetéssel vág neki a 2009-es szezonnak a CRF250R, amely úgy jön ki a gyárból, hogy akármelyik krosszversenyen rajthoz lehet majd vele állni.