Ranger Rover lesz a kupészerű LRX

2009.03.13. 10:00

A Land Rover 2008 elején mutatatta be kompakt terepjáró tanulmányát az LRX-et, amely 2011-ben Range Roverként érkezik meg a kereskedésekbe. A kocsiról már egy hivatalos grafikát is közöltek az angolok.

Az első képek a kocsiról a Land Rover szerint pusztán előrevetítik, hogyan mutat majd a kocsi szériaérett változata. Ahogy látható a négykerekű sokban hasonlít az LRX-re, de új B- és C-oszlopot, nagyobb visszapillantó tükröket kapott. Átrajzolták lökhárítóját is, amely már inkább emlékeztet egy sorozatgyártásra szánt autóéra.

A kocsi kompakt Range Roverként fog majd megjelenni és ezzel új vásárlókat szerezhet a márkának, amely az utóbbi időben egyre kisebb vásárlói réteget volt képes elérni drága autóival. Bár a Land Rover által közölt képeken egy háromajtós autó látható, a márkaváltás azt is jelenti, hogy megnőtt az esélye a már korábban emlegetett ötajtós változatnak.

Az új Range Rover a Freelander padlólemezét kapja, állítólag több alkatrésze is egyezik majd a Land Roveréval. Az angolok ígérete szerint az autó az eddigi legzöldebb kocsijuk lesz, merész jóslatuk szerint a négykerekű kevesebb mint 150 gramm szén-dioxid bocsát majd ki kilométerenként. Emellett a Land Rover később egy hibrid-változatot is szeretne piacra dobni, amely 120 g/km alatti emissziós mutatókkal rendelkezhet, átlagfogyasztása reményeik szerint 4,7 liter alatti lesz.

A projektet az angol kormány is támogatja, 27 millió fontot tettek elérhetővé a Land Rover számára, hogy biztosan megkezdődhessen a gyártás. Az autó áráról még nincs hivatalos információ, ahogy arról sem, hogy a hibrid verzió - amely a Land Rover első hibridje lenne - mikor jelenhet meg.

Forrás: [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK