Bemutatkozott a Hyundai új zászlóshajója

2009.03.18. 13:55

A Hyundai Koreában mutatta be új zászlóshajóját, az Equus luxus szedánt, amelyet kétféle motorral és négyféle felszereltségi szinttel a Mercedes-Benz S-osztály fő ellenfelének szánnak.

Több mint ezer meghívott vendég, valamint a Dél-Koreai miniszterelnök jelenlétében mutatta be a Hyundai legújabb felső kategóriás szedánját, az Equus VI. modellt. A körülbelül 337 millió dolláros beruházás keretében megszületett luxusautó a Genesis hátsókerékhajtású platformjára épült és a Hyundai kétféle benzinmotort kínál hozzá.

A kisebbik erőforrás egy 3,8 literes, V6-os motor lesz 290 lóerővel és 358 newtonméter nyomatékkal, a nagyobbik motor pedig egy 4,6 literes, V8-as erőforrás lesz 366 lóerővel és 439 newtonméter nyomatékkal. Mindkét erőforráshoz hatfokozatú automataváltó és a gyár szerint igen visszafogott fogyasztás jár majd. A Hyundai szerint a kisebbik motor kombinált használatnál 10,8, a nagyobbik pedig 11,4 liter benzint fogyaszt.

Az Equus műszaki részleteiben is igyekszik konkurense lenni a Mercedes S-osztálynak és kategóriatársainak, ugyanis a szedán ötlengőkaros első és hátsó felfüggesztéseket kapott, alumínium támasztókarokkal, valamint a ZF-Sachs által fejlesztett, elektronikus szabályzású légrugós teleszkópokkal.

Az Equus emellett olyan menetbiztonsági berendezéseket is magáénak tudhat, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a balesetre az autót felkészítő Pre-Safety rendszer vagy a térdlégzsákot is tartalmazó, összesen kilenc elemből álló légzsákkollekció.

Forrás: Hyundai Forrás: [origo]


A Hyundai Koreában négyféle felszereltségi szinttel kínálja az Equus-t, a kínálatot pedig várhatóan egy ötliteres, V8-as motorral szerelt, hosszított padlólemezű változat egészíti ki 2009 év végééig.

A gyár csupán haza piacon 13 ezer darabot szeretne értékesíteni a modellből még az idén, 2010-ben pedig már a 19 ezer darabos példányszám a kitűzött cél. Az Equus-t nem csupán Koreának tartogatja a Hyundai, hiszen a bemutatót követő pár hónapon belül más piacokra, például a tengerentúlra is eljut majd a modell, de Kínában és a Közel-Keleten is meg lehet majd vásárolni, 2009 második félévétől.

Forrás: Hyundai Forrás: [origo]


KAPCSOLÓDÓ CIKK