Első hibridjét mutatta be a Kia

Vágólapra másolva!
Története első szériagyártásra szánt hibridjét mutatta be a Forte LPI Hybriddel a koreai gyártó. A nagyközönség április másodikán, a Szöuli Autószalonon láthatja a neonzöld autót.
Vágólapra másolva!

A Forte LPI augusztusban jelenik meg a koreai piacon, meghajtásáról cseppfolyós földgáz, valamint áram gondoskodik. 1,6 literes, 114 lóerős LPG-motorját és 20 lóerős elektromotorját egy fokozatmentes automatikus sebességváltóhoz kapcsolták, így a Kia szerint a kocsi mindössze 5,8 litert fogyaszt száz kilométeren (ez hagyományos benzinből csak 4,7 liter lenne), míg szén-dioxid kibocsátása is csupán 103 g/km. Fogyasztása így nagyjából olyan jó, mint a Honda Insighté, ám kevéssel rosszabb az új Toyota Priusénál. Elektromotorja lítium-polimer akkumulátorból nyeri az energiát, amit az LG Chem gyárt. Ez a cég jelenleg is szállít a Hyundainak, és a Chevrolet Voltot is ellátja majd akkumulátorokkal.

Külsőleg a kocsi kevésben tér el a hagyományos változattól, igaz, nagyobb légbeömlőket, új ködlámpákat kapott, valamint hűtőrácsát és hátsó lámpáit is enyhén megváltoztatták. Ezen elemek közül több akár a Kia hibridjeinek védjegyévé is válhat.

A jelenleg elterjedt nikkel-metál-hidrides elemekhez képest a Forte lítium-polimer akkumulátora több energiával bír, emellett sokkal kisebb és könnyebb is. Modellje bemutatóján a Kia bejelentette, hogy 2011-ben egy középkategóriás hibridet is bemutatnak, valamint 2012-ben egy hidrogéncellás autót is elkezdenek árulni.

Forrás: KiaForrás: Kia