A tisztán elektromos hajtású Tourneo működőképes, formaterve pedig előrevetíti a Tourneo és a Transit Connect modellfrissítését.

A két közepes áruszállítón hamarosan ráncfelvarrást végez a Ford, melynek keretében átrajzolják a hűtőmaszkot, és az első lökhárítót, megújulnak a fényszórók a hátsó lámpatestek, a beltérben pedig személyautósabb lesz a műszerfal és kényelmesebbek az ülések.

A Tourneo Connect BEV tanulmány azonban a megújuló formai elemeknél nagyobb újdonságot is hordoz, hiszen a Ford ezzel szemlélteti a már működőképes stádiumban lévő elektromos hajtásláncát, amelyet Nagy-Britanniában, a Smith Electric Vehicles-zel közösen fejlesztett. A céget 1920-ban alapították és több ezer járművet alakított már át elektromos hajtásúra, valamint több európai országban is megvásárolhatóak a Smith EV által épített járművek, köztük a Ford Transit is. A Ford hivatalosan jövőre kezdi az elektromos teherautók forgalmazását Észak-Amerikában.

Forrás: FordForrás: Ford


A Ford célja azonban az, hogy Európában is szerephez jusson az elektromos hajtású autók piacán, így a most bemutatott tanulmány azt a célt is szolgálja, hogy felmérjék az igényeket az olcsón és tisztán üzemeltethető járművekkel kapcsolatban. A Ford elképzelései szerint nem csupán az áruszállításban van létjogosultsága a modellnek, de akár taxiként, vagy más személyszállító járműként is környezetkímélő alternatívája lehet a benzines, vagy dízel modelleknek.

A Tourneo Connectet egyfokozatú "váltón" keresztül egy 50 kilowatt teljesítményű villanymotor mozgatja, amely egy 21 kilowattóra kapacitású lítium-ion akkumulátorból nyeri az áramot. Az autó hatótávja 160 kilométer, végsebessége 113 km/óra, a hálózati csatlakozóról való teljes feltöltéshez pedig 6-8 óra szükséges.

Forrás: [origo]Forrás: Ford