Vágólapra másolva!
203 km/órás sebességet elérésével új rekordot állított fel léghajtású járművével egy brit férfi, aki szerint gépe egy versenyautó egy vitorlás hajó és egy repülőgép keveréke.
Vágólapra másolva!

A Greenbirdöt készítő Richard Jenkins a kaliforniai Ivanpah-tó kiszáradt medrében egy 16 km-es szakaszon 203 km/órás időt ért el, jócskán megdöntve az eddigi 186,7 km/órás rekordot, amit szélhajtású járművel állítottak fel.

A 600 kilós jármű közepéből függőlegesen kiálló vitorla-szerű alkatrész a tervező szerint úgy funkcionál mint egy repülőgép szárnya, ám azokkal ellentétben nem a gép emelkedését segíti, hanem előrehaladását gyorsítják, nem is akárhogy. A célirányosan kizárólag a gyorsulásra tervezett Greenbird így állítólag a gépet hajtó szél sebességének ötszörösére is képes felgyorsulni, és több mint egytonnás leszorító-erő is hathat rá. Jenkins a jövőben jégen, majd vízen is tesztelni szeretné gépét és meg van győződve róla, hogy mindkét terepen megállná a helyét, sőt ott is megdöntené a jelenlegi rekordokat.