Bemutatkozott az új Subaru Legacy

Vágólapra másolva!
Hivatalosan csak a New York-i Autószalonon rántják le a leplet az új Subaru Legacyról, de a japán gyár már képeket és műszaki adatokat tett közzé a családi szedánjáról, amely az év elején Detroitban bemutatott tanulmányhoz képest igencsak visszafogott lett.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi modellnél az új Legacy 3,5 centivel hosszabb, 9 centivel szélesebb és 8 centivel magasabb, ám ami a beltér méreteit igazán befolyásolja, a tengelytáv ugyancsak 8 centivel nőtt. A csomagtartó mérete is jelentősen gyarapodott: jelenlegi 323 liter helyett 416 liternyi csomagot lehet majd begyömöszölni az ötödik generációs Legacy hátuljába. Ami a külsőt illeti, igencsak visszafogták a szériaváltozatot a korábbi tanulmányhoz képest és nem sok egyéni megoldást sikerült kitalálni: elölről a Chevrolet Epica, hátulról az új Toyota Avensis juthat az ember eszébe.


Egyelőre csak az észak-amerikai motorkínálat publikus, ott az alap Legacy egy 2,5 literes 170 lóerős, 230 Nm-es csúcsnyomatékú motort kap, míg ugyanennek a motornak a turbófeltöltővel ellátott változata 265 lóerős és 350 Nm-nyi nyomatékot produkál. Ez utóbbi 2.5GT elnevezésű modell kevesebb mint hat másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára. A csúcsváltozatban egy 3,6 literes boxermotor dolgozik 256 lóerővel és 334 Nm-nyi nyomatékkal. A tengerentúli alapmodellhez hatfokozatú kézi vagy egy Lineartronic nevű fokozatmentes automataváltó is választható. Európában várhatóan a kétliteres lesz a benzines lesz alapmotor és megkapjuk majd az új dízel boxert is, árakról és a forgalmazás pontos kezdetéről egyelőre nincs információ, az viszont valószínű, hogy az öreg kontinensen a szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatkozik be majd az új Legacy.