Rali OB: Szezonnyitó Egerben

Vágólapra másolva!
Már-már szokásos módon, idén is Egerben indul a hazai ralibajnokság. A tavalyihoz képest foghíjas magyar mezőnyt a szlovákiai kollégák egészítik ki, náluk is most kezdődik a sorozat. 
Vágólapra másolva!

Öt hónapos szünet után gyűjthetnek újra bajnoki pontokat a hazai ralisok, akik közül sokan azért a hosszú téli szünetben is volánhoz ültek.

A tavalyi bajnok, az utolsó öt versenyt zsinórban nyerő Spitzmüller/Kazár páros változatlan felállásban, a jól bevált Mitsubishi Lancer WRC-vel indul idén is. Spici már alaposan be is melegített az aszfaltos futamra: részt vett az Olaszországi Ferrari Coppa Shell Europe első hétvégéjén (ez amolyan márkakupa, ahol 500 lóerős gépekkel indulnak többnyire gazdag és lelkes amatőrök), ahol mindkét nap az első helyen végzett. Tekintve tavalyi formájukat és technikájuk erősségét, kijelenthető, hogy ők az egri futam favoritjai.

2008-ban egy bivalyerős Peugeot 307 WRC-vel a második helyen végzett Turán Frigyes, aki az új esztendőre visszatér korábbi Skoda Octavia WRC-jéhez, Zsíros Gáborral az oldalán. A navigátor - aki tavaly még az idén itthon már rajthoz nem álló Vizin Lászlónak diktált - sokáig maga is kacérkodott a pilótáskodással, de végül maradt a jobb oldali ülésben.

Forrás: Duen


Spitzmüller Csaba, a tavalyi bajnok maradt a Mitsubishi Lancer WRC-nél


Egy igen komoly géppel gazdagodott a hagyományosan erős magyar mezőny, a Korda Racing csatasorba állít egy 2007-es Impreza WRC-t, amely teljes Prodrive támogatással fut majd. A szerencsés pilóta ifj. Érdi Tibor, akinek a márka régi szerelmese, a rutinos Csökő Zoltán navigál majd. Ebből következően Herczig Norbert is új csapattárssal áll rajthoz, Baranyai Zoltánnal, ők egy Olaszországból bérelt Impreza WRC-vel törnek a győzelemre. A hazai mezőnyből WRC-vel - legalábbis a leadott nevezések szerint - még hárman próbálják meg őket megakadályozni ebben, Borsi Gergely, Michna Ottó, valamint Sziklai Tibor személyében. Velük próbálja majd felvenni a verseny északi szomszédunk, Igor Drotár, egy Octavia WRC-vel.

Nemcsak az N csoport győzelmére, de az abszolút dobogóra is esélyes Asi, idén is Pikó Zsuzsa ül mellette a Lancer Evo IX-esben. Az autó nem változott a télen, viszont már túl van egy bevetésen, két hete megnyerte Asival az Orfű környéki tesztversenyt. A kategóriában hatalmas harc lesz idén is, hiszen számos kiváló páros és autó indul. Mindannyiuknak meg kell küzdeni majd a szlovákiai mezőny kimagasló egyéniségével, Béres Józseffel, aki ezúttal egy S2000-res Peugeot 207-est kormányoz majd, és valódi mérce lesz a hazai N4 mezőny számára. Télen hosszas huza-vona végén mégis életben maradt az A8-as kategória is, így 2009-ben is láthatjuk a szélvészgyors Evokat és Imprezákat. Itt lesz a bajnok, Hideg Krisztián is, akinek tucatnyi kihívója akadt. Legalább négy-öt páros esélyes a győzelemre, itt is szép versenyre van kilátás. Megszaporodott az S1600-as autók létszáma is, összesen nyolc ilyen autó (közülük öten a magyar értékelésben) nevezett.

Forrás: Duen


Ismét hatalmas csata várható a megfizethetőbb N4-es mezőnyben, ahol továbbra is Asi a favorit


A WRC, A8, N4 és az S1600-as kategóriák összesen 60 autót számlálnak, továbbá az az alsóbb osztályokban is jónéhányan neveztek, valamint itt van a méltán népszerű H csoport, és a Hisrtoric részleg. Összesen bőven száz fölötti a nevezők száma, ám kérdés, hogy hányan lesznek valóban ott péntek este a Dobó téren, az ünnepélyes rajtnál?

A gazdasági válság és egyéb egyéni okok miatt bizony sokan kihagyják a szezonnyitót, vagy az egész évet. Köztük van Benik Balázs, Turi Tamás, Bútor Róbert, és ifj. Tóth János is, akiknek nem állt össze egyelőre a megfelelő anyagi háttér. Hosszasan lehetne folytatni a listát, mindannyian hiányozni fognak a mezőnyből, ahogy a hazai versenyzéstől visszavonult Vizin László is.

Mindkét nap szóhoz jut a másodosztály is, itt 37 egység adta le nevezését, érdemes lesz figyelni a 200-as rajtszámú autókat is.

Az Eger környéki pályák jó része ismert, vagy a korábbi Eger Ralikról, vagy más versenyekről. Első nap a Mátrába is elautózik a mezőny, összesen tíz gyorsaságit kell majd teljesíteni a hétvégén. Bár a hétvégére remek időjárást ígértek a meteorológusok, a korábbi esztendők tapasztalatai alapján a csapadék sem kizárt.