Több elektromos és hibrid hajtású modell piacra dobásával szeretné gazdaságosabbá tenni globális palettáját a Mazda. A dízelek fejlesztése részben lekerült a napirendről.

Néhány héttel ezelőtt a Mazda még a dízelekben látta a megmentőt, a japán gyár úgy fogalmazott, a gázolajos erőforrások fejlesztése elegendő lesz gazdaságosabb modellek kifejlesztéséhez. Rövid idő kellett ahhoz, hogy a stratégiában gyökeres fordulat álljon be, a Mazda most már arról beszél, hogy elektromos és hibrid hajtásláncokat fejlesztene a jövő igényeinek kielégítésére.

Jamanucsi Takasi vezérigazgató a New York-i Autószalonon beszélt a tervek módosulásáról, megerősítve, hogy 2015-ig több új hibrid és elektromos modellt dob piacra a Mazda. Nem áll le azért a meglévő benzin- és dízelmotorok fejlesztése sem, de a korábban tervezettnél jóval kevesebb pénzt szánnak erre.

Ez is elegendő lesz azonban ahhoz, hogy a következő generációs benzinmotorok a jelenlegi dízelek fogyasztását hozzák, míg a gázolajosok ugyanolyan takarékosak lesznek, mint az aktuális hibridek. Jamanucsi elárulta, hogy az új hibrid és elektromos technológiákat a Fordtól függetlenül fejleszti a Mazda, de persze a szoros kapcsolatra tekintettel az amerikai gyár is megkaphatja majd az újdonságokat, amennyiben igényt tart rájuk.