Előzetes kép az új Jaguar XJ-ről

Vágólapra másolva!
Hamarosan esedékes a Jaguar XJ új generációjának bemutatása, a Sanghaji Autószalonon a gyár megmutatta az első előzetest.
Vágólapra másolva!

Nem igazi, hanem virtuális újdonsággal kedveskedett a Sanghaji Autószalon látogatóinak a Jaguar, a brit márka Kínában mutatta meg az XJ új generációjának első előzetesét. A Jaguar prezentációjának végén, egy rövid videón volt látható a limuzin, egyelőre csak felülnézetből.

Néhány részlet is kiderült azért Sanghajban, tudni lehet például, hogy a hivatalos premierre július 9-én, Londonban kerül sor, ám az értékesítés év végéig nem kezdődik el. Megerősítették, hogy normál és hosszú tengelytávú változatban is kapható lesz az XJ, az XF palettáján szereplő benzin- és dízelmotorokkal.

Az 503 lóerős, kompresszoros V8-as is feltűnik majd a palettán, XJR kivitel viszont egyelőre nem lesz. Bennfentesek szerint a sportos XJ még fejlesztési stádiumban van, csak később mutatkozhat be. Minden modell gazdag felszereltséggel készül, az opciós lista minden eddiginél hosszabbnak ígérkezik: ezek közül az egyik tétel a képen is látható panorámatető lesz.

Forrás: Jaguar