Frissült a Ford Transit és a Tourneo Connect

Vágólapra másolva!
Ráncfelvarráson esett át a Ford közepes áruszállítója, a Transit Connect és annak személyszállításra szabott ikertestvére, a Tourneo Connect.
Vágólapra másolva!

Ahogy az várható volt, a márciusban bemutatott elektromos Tourneo tanulmány valóban előrevetítette a két modell frissítését. Átrajzolták az első fényszórókat és a hátsó lámpákat, megváltozott a lökhárító, újak a kerekek, és a hűtőrács már jobban emlékeztet a márka személyszállító autóira. A Ford a Connectek belsejét is kikozmetikázta, ám képek híján még nem tudni, hogyan mutat az S-Max által ihletett műszerfal és az új ülés, és hogy mennyivel jobb minőségű anyagokkal látták el az utasteret.

Mivel két év múlva már az EU területén belül kötelező lesz, a Ford mindkét kocsiban alapfelszereltséggé tette az ESP-t. Emellett a Transit és a Tourneo Connect ezentúl a Ford HLA indulássegítőjével is el lesz látva, de a fékeken is javítottak is a fejlesztők. A Connect modelleket 1,8 literes turbódízel motorokkal fogják árulni. Ezek közül a leggyengébb 75 lóerős, 175 Nm-es csúcsnyomatéka pedig 1800-as fordulatszámon jelentkezik. Ennél erősebb a 90 lóerős, amelynek 1750-es fordulatszámon 220 Nm-es a csúcsnyomatéka, ráadásul ezt az overboost funkcióval ideiglenesen 240 Nm-re lehet növelni. A legerősebb Connect 110 lóerős, míg 1500-as fordulaton jelentkező 250 Nm-es csúcsnyomatéka az overboost funkcióval 280 Nm-re növelhető.

A kocsik árusítása a nyáron indul meg.

Forrás: Ford