Erősebb motorokat kapott az olasz SX4

Vágólapra másolva!
Enyhén megváltoztatott külsőt és két új motort kapott a Suzuki SX4 ikertestvére, az Esztergomban összeszerelt, de Magyarországon nem kapható Fiat Sedici.
Vágólapra másolva!

Külsőleg a modell alig tér el a modellfrissítés előtti változattól: új hűtőrácsa jobban hasonlít a Fiat többi modelljéhez, míg lökhárítóját is enyhén átrajzolták, igaz, mindezekkel együtt még mindig nem megjelenésével fog magának sok rajongót szerezni a kocsi.

Érdekesebb lehet a Sedicihez elérhető két új motor, amelyek közül az egyik egy 1,6 literes 120 lóerős benzines, amely az ugyanakkora, de 13 lóerővel gyengébb motort váltja. Emellett dízelválasztékából eltűnik az 1,9 literes 120 lóerős motor, amelynek helyét az új kétliteres 135 lóerős erőforrás veszi át. A Sedici a két új motorral első- és összkerékmeghajtású kialakításban is kapható májustól. Hamarosan valószínűleg a Suzuki SX4 is megkapja az erősebb motorokat, mivel Esztergomban egy gyártósoron készül a Fiattal.

Forrás: FiatForrás: Fiat