Vágólapra másolva!
Ugyan a Mini még be sem mutatta új miniterepjáróját, a brit sajtó máris azon spekulál, hogy sportos GTI változat épülhet a Crossman alapjaira.
Vágólapra másolva!

Egyelőre még adós a Mini új crossovere, a Crossman bemutatásával, ez az aprócska tény azonban nem igazán zavarja a brit sajtót. Az Autocar szerint a Mini máris fontolgatja annak lehetőségét, hogy a Crossman alapjaira sportos GTI változatot építsen, amelyet elsősorban a Golf GTI riválisának szánna. Nem titkolja a magazin, hogy egyelőre csak távlati tervekről van szó, a másik lehetőség, hogy egy családi jellegű ferdehátú épül a Crossman platformjára.

Amennyiben zöld utat kap, a GTI vonalvezetése erősen hű maradhat a Crossmanhez, ám hasmagassága alacsonyabbnak ígérkezik, új lökhárítók kerülhetnek előre és hátra, sportosabb alufelniket tolnának alá és egyéb kiegészítőkkel is feldobnák a karosszériát. Sportosabb futómű-beállításokra is lehet számítani, a GTI a Crossmannél jobb vezetési élményt ígér.

Várhatóan a Mini palettájának legerősebb turbómotorjai jelennének meg a GTI kínálatában, vagyis a Cooper S 172 lóerős, illetve a John Cooper Works 211 lóerős 1,6-osa. Ellentétben a Crossmannel, a GTI elsőkerékhajtással készülne, de a jövőben lehetséges összkerekes változat bemutatása is. Legkorábban 2011 végén jelenhet meg az új modell a piacon.