Transformers-különkiadás a Chevrolet Camaróból

Vágólapra másolva!
Június végén kerül a mozikba a Transformers második része, melynek apropóján a Chevrolet különkiadást készít a Camaróból.
Vágólapra másolva!

Tulajdonképpen a Transformers első része jelentette a nagy világpremiert az új Chevrolet Camaro számára, a filmben Bumblebee, magyarul Űrdongó testesítette meg a sportkocsi újkori generációját. Június 24-én kerül az amerikai mozikba a második rész, a Revenge of the Fallen, a premier tiszteletére a Chevrolet limitált szériás Camarót készít.

Pontosan ezen a napon indul a különkiadás gyártása is, amelyet Bumblebee-ről mintáztak. Ugyanazzal a sárga fényezéssel és fekete versenycsíkozással, illetve kiegészítőkkel készül az autó, ahogy a vásznon is látható volt, a GM a rajongói bázisból is toborozna vevőket.

V6-os és V8-as motorral is elérhető lesz a limitált modell, de csak LT és SS felszereltséggel, a különleges extrákat tartalmazó RS csomag esetleg később lehet rendelhető. Műszaki módosításokat nem terveznek, csupán Transformers-logók tűnnek majd fel a műszerfalon és kormányon.

Ugyan csak június 24-től gyártják a mozis Camarót, rendeléseket már elsejétől felvesznek rá, decemberig azonban még lehet rá jelentkezni.