Késik az Aveo-utód

Vágólapra másolva!
2011-ig kell várni az Aveót leváltó Chevrolet-típus megjelenéséig - jelentette a Reuters. A csúszás oka a General Motors és a hozzá tartozó Daewoo nehéz gazdasági helyzete.
Vágólapra másolva!

Az eddig csak T300-ként emlegetett modell bemutatóját eredetileg 2010 áprilisára tűzték ki, de a csődközelbe jutott GM nem tudja tartani magát az előzetes tervekhez. Nagy bajban van a Daewoo is, amely az év első harmadában óriási, 44,5 százalékos visszaesést produkált, még a növekvő kínai piacon is 3,2 százalékkal csökkentek eladásai. Az eredmény különösen kellemetlenül érinti az amerikaiakat, hiszen a Daewoo a konszern autóinak egynegyedét gyártja. A koreai fejlesztési banktól is hiteleket remélő gyárnak sietnie kellene az új modellel, az Aveo ugyanis nem fogy igazán jól, és a kritikái sem a legkedvezőbbek.