Bemutatkozott az új Kia Opirus

Vágólapra másolva!
Koreában bemutatkozott az Opirus frissített változata, a Kia komolynak szánta a ráncfelvarrást: az új modell a Premium utónevet kapta.
Vágólapra másolva!

Utoljára három évvel ezelőtt frissítette a 2003-ban bemutatott Opirust a Kia, idén újra kisimították ráncait. Hazai pályán, Koreában rántotta le a leplet az újdonságról a gyártó, továbbra sem mert azonban komolyabban hozzányúlni vonalaihoz, ismét csak apró simítások történtek a luxuslimuzinon.

Feltűnő módosítás az új hűtőrács, amely picit hasonlít a Buickéra, de a tervezők azért ügyeltek arra, hogy az alkatrész valamelyest eredetinek tűnjön. Kidobálták a lökhárítókat, előre és hátra is újak kerültek, indexekkel gazdagodtak a külső visszapillantók, a hátsó lámpaburák alatt pedig immár ledek ülnek. Új 18-as felniket toltak a limuzin alá, valamint krómdíszítésekkel is megpróbálták feldobni megjelenését.

Koreai értékelés szerint ez a ráncfelvarrás komolynak számít, a limuzin új utónévvel gazdagodott: ezentúl Opirus Premium néven forgalmazzák majd. Belterében új kárpitok és színösszeállítások tűntek fel, valamint 3,5 colos, friss színes kijelzővel gazdagodott a fabetéteket nélkülöző középkonzol.

Forrás: [origo]

Nem maradtak érintetlenül a motorok sem, minden blokkhoz új fejlesztésű, hatfokozatú automata váltó kapcsolódik ezentúl. A 2,7 literes alapmotor teljesítménye 195, a 3,3 literes V6-osé 259, míg a 3,8 literes csúcsmotoré 284 lóerőre ugrott.