Élet a Zöld Pokolban

2009.06.04. 15:01

Sokan kérdezik tőlem, mióta hazajöttünk, hogy milyen volt. A válasz egy hétig látható volt rajtam: fárasztó. Idegileg és fizikailag is. Nem tudtam, hogy ennyire megvisel majd, és azt sem, hogy ennyire nehezek lesznek a feltételek.

Tudtuk, hogy ilyen ez a verseny, de próbáltunk rá készülni. Egy Hungaroringhez hasonló Grand Prix pályán azonban nem lehet erre edzeni. Itt olyan igénybevételek érik az embert, amely hosszabb távon nagyon megterhelő, és már-már fájdalmas is. A Nordschleife nem véletlenül lett legendás pálya, és 1968-ban Jackie Stewart nem csak viccként mondta azt, hogy ez a Zöld Pokol.

Egy autós újságíró számára már az is fantasztikus élmény, hogy ha egy kört mehet ezen a pályán. Egy kedves barátomat bő egy hónappal ezelőtt egy széria M3-assal vittem körbe. Ő már akkor megdöbbent, hogyan fogjuk ezt bírni, hiszen egy kör is annyira megviselte, hogy csak kapkodta a levegőt, pedig az nem versenyautó volt.

Forrás: [origo]

A képre kattintva sok-sok képet nézhet meg a BMW Team Hungary versenyautójáról!


Egy kör hatalmas élmény, de nekem ezen a versenyen három etapban összesen harmincat kellett mennem. Olvasóim fejében már ott kalapál: harminc kör, hát mi az? Egy normál pályán nem sok, itt azonban egészen pontosan 759 versenykilométer. Magyarországon egy teljes szezonom alatt nem megyek ennyit, itt 5,5 óra elég volt. Jellemzően éjszaka, részben esőben.

Harminc kör, méghozzá a világ legnehezebben tanulható, leghosszabb és egyben legegyenetlenebb versenypályáján. Az autó számára is eszméletlen terhelés ez, de számomra is az volt. Elnézve a csapattársaimat, nekik sem volt a verseny végén kedvük ugrálni, alaposan kikészültünk. Mondhatnám, hogy lehetetlen leírni, milyen érzések kavarogtak a fejemben, de mégis megpróbálom.

Forrás: [origo]

Ez a kép a rajtrácson készült, nem lehetett megmozdulni a tömegben
(Még több fotó a verseny hangulatáról. Kattintson a képre!)


A sors alaposan próbára tett, hiszen nem lehet azt mondani, hogy tökéletes körülmények közepette készültem a versenyre. Kezdődött azzal, hogy a verseny előtti teszten nem sikerült a 120d-vel a Nordschleifén mennem, mivel egy hatalmas baleset miatt lezárták a pályát. A 24 órás előtti szabadedzésen megbeszéltük, hogy Walter Csabi és Wéber Gabi finomítja majd az autó beállítását, hiszen nekik sokkal több nemzetközi rutinjuk van már. Így azonban ismét csak a pálya mellől várhattam, hogy egyszer teljesítenem kell.

Forrás: [origo]

A verseny előtt a pilótacserét is rengetegszer elgyakoroltuk, aztán élesben mégsem ment tökéletesen


Az első éjszakai edzésig kellett várnom, hogy beülhessek az autóba, de ekkor már este volt, és hogy igazán varázslatos legyen, még esett is. Első köreimet tehát sötétben és szakadó esőben tettem meg, amitől sokan kikészülnének. Akik ismernek, tudják, hogy ettől nem estem kétségbe, sőt élveztem a dolgot egészen addig, míg a második kör közepén nem kerültem bele egy felhőszakadásba. Az ablaktörlő már nem bírta ezt a vízmennyiséget lesöpörni, és az autó már egyenesben is felúszott a vízre. Lassítottam hát, de ekkor már a szélvédőfűtés is megadta magát. Ezzel szinte egyidejűleg a szélvédő csak egy nagy szürke felület lett, amelyen nem láttam ki.

Forrás: [origo]

Természetesen egy autósport eseményről a szép lányok sem maradhattak el.
Helyi speciálitás, hogy nem túl erős a felhozatal. Hiába, a magyar lányoknak nincs párja


Gyorsan cselekedni kellett, hiszen a Nordschleifén nincs bukótér, sem hely, ahol félreálljak, ezért menet közben kikötöttem magam, és fél kézzel elkezdtem törölni a szélvédőt, már amennyire elértem. Így, félig vakon poroszkáltam be a bokszba, közben négyszer hajtottam le az aszfaltcsíkról, mert egyszerűen nem láttam, pontosan hol van az út. A rádióm már előtte sem működött, így a bokszban már aggódva vártak. Mikor meglátták az autót, rögtön megértették, miért késtem, hiszen ők is alig láttak be az autó ablakain. Ez volt az első két köröm a 24 óráson.

Másnap a verseny második, immár nappali időmérő edzésén minden rendben volt. Én ültem be utoljára, így sikerült nappal, száraz körülmények között mennem három kört. A végére meg is futottam azt a kört, amiből már sejteni lehetett, hogy tudom a pályát, jöhet a verseny.

Forrás: [origo]

A nappali edzés végén a fiatalember gondosan körülnézett, majd könnyített magán.
Szegény nem tudhatta, hogy élő adásban végzi a dolgát


A verseny technikai gonddal kezdődött, amiből én nem tudtam semmit egy darabig. Kimentünk ugyanis a Grand Prix pálya elejére megnézni a rajtot, de a saját bolyunkban nem jött a BMW Team Hungary versenyautója. Nem kívánom senkinek azt az érzést, ami akkor kavargott bennem, hiszen ennél tragikusabban nem kezdődhetett volna a verseny.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Nem ezt hívják repülőrajtnak. Amikor végre beindult a 120d, akkor az egész lelátó ünnepelte.
Később is nagy figyelem hárult a magyar csapatra
(A képre kattintva megnézheti a peches rajtról készült videót!)

Később az autót rendbe rakták, újra haladtunk, és tudtuk, hogy nagyon jó versenytempóra leszünk képesek. Walter Csabi fantasztikusan ment, majd Wéber Gabi is. Nekem Palik Laci után az éjszakában kellett beülni, úgy, hogy már egészen jól jöttünk fel az összetettben. Az első köröm után elkezdett esni, de mivel a pálya 25 kilométer hosszú, ezért az egyik felén esett, a másikon nem. Kérdezték is a bokszból, hogy kijövök-e esőgumiért, de nem éreztem szükségét, mivel csak szemerkélt. Nagyon óvatosan próbáltam menni, de közben tudtam, hogy ilyen körülmények között nagyon sokat lehet hozni a vetélytársakon. Körről körre négy-öt balesetet láttam, tehát folyamatosan emlékeztettek rá, hogy nem szabad túlvállalni magam.

Sokan mondják a verseny után, hogy nem volt szerencsénk. Én ezt nem így mondanám; rengeteg olyan helyzet volt, amikor bizony nem rajtunk múlott.

Forrás: [origo]

A híres Karussel több mint 180 fokos visszafordító. A képen nem látszik, de eszméletlenül döntött kanyar


Az egyik körben a híres Karusselben kanyarodtam el úgy, hogy egy autó éppen tolatott előttem, ekkor volt először hatalmas szerencsém, hogy nem vittem el ölben. Nagyon sok olyan versenyautóval találkoztam, amely irreálisan lassan haladt a pályán, rendszerint az út közepén. Egy gyors, beláthatatlan részre egyszer úgy estem be, hogy a pálya közepén kóválygott egy Opel. Mi ott padlógázzal megyünk át, ő még a kis sebessége ellenére is fékezett. Annyi időm volt, hogy elkapjam a kormányt, szerencsére nem arra húzódott le előlem. Később sok olyan helyzetbe keveredtem, amelyeken utólag csak nevetünk, akkor azonban kemény volt. A pálya mellett kempingező nézők például a pálya végén akkora füstöt csináltak, hogy az egyik leggyorsabb részen szinte vakon kellett átmenni. Szerencsére ekkor sem ütköztem senkivel. Az etapom végén az egyik előzés közben nem vettek észre, így egy másik 1-es BMW-vel sikerült összemennem. Szerencsére az autónknak nem lett semmi baja, de ebből is látszott, hogy nem csak rajtunk múlik minden.

Forrás: [origo]

Minden edzés után össze kellett ülni megbeszélni a tapasztalatokat.
Cserkuti Öcsinek rengeteget köszönhetünk, ő állította be az autót


A versenyen a második etapomat hajnalban teljesítettem, addigra már utolértük a kategóriaelsőt. A bokszkiállás miatt leszakadtunk kicsit, de utána ő is kijött kerékcserére. A pályán ismét összetalálkoztunk, és életem egyik legszebb csatája bontakozott ki. Ha valamire szívesen visszaemlékezem ezen a versenyen, akkor ez az. A vetélytárs 320d-je (amely egyébként csapattárs volt) egyenesekben sokkal gyorsabb volt, még a szélárnyékában sem sikerült mögötte megmaradni. Nem tudom már pontosan, hány körön keresztül előzgettük egymást, miközben gyűrtük le a többieket. Centikre mentem tőle, hogy ha hibázik, akkor elmehessek. Egyszer majdnem rá is fáztam, hiszen egy lekörözöttet olyan helyen előzött, ahol nem lehetett, és visszacsúszott elém, majdnem nekimentem. Az is szerencse, hogy ott nem estünk ki mind a ketten.

Forrás: [origo]

Jörg Müller, a BMW gyári versenyzője. Még a verseny közben is bármikor kapható volt egy kis bolondozásra


Az utolsó előtti körömben a Grand Prix pálya elején hibázott, és egy féktávon egyből bementem mellé. Tudtam, hogy ha a Nordschleiféig tudom tartani, akkor jól állok, bár ott is nagyon kell sietnem, hogy a kör végén a hosszú egyenesen ne érjen utol. Sikerült, így kategóriaelsőként fejeztem be az etapom. A másik autó sofőrje biztosan nem ilyen szépen emlékszik erre a küzdelemre, de számomra örök emlék marad ez a test-test elleni küzdelem. Ez a 320d nyerte meg egyébként a kategóriát, a verseny felénél bizony a katasztrófális rajt ellenére is előtte voltunk.

A harmadik etapomra reggel került sor, de nem tudtam előre, mikor. A csapat folyamatosan variált a taktikával, így félóránként közölték, hogy pihenhetek még egy órát. Körülbelül egy óra alvás után inkább visszamentem a bokszba, hogy kéznél legyek, de ekkor ismét kaptam egy lelki pofont. Versenyautónk ugyanis ott volt bent a bokszban szerelőpozícióban. Nem sokkal azelőtt állt meg, Wéber Gabi valahogy elvánszorgott vele az egyik kiálló pontig, ahonnan vissza lehet vinni a bokszba. Másfélórás szerelés alatt kiderült, hogy nem kuplung-, hanem lendkerék hiba van, amit orvosoltak. Közben szép lassan hátracsúsztunk a kategória ötödik helyére.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

A cseréknél elpazaroltunk sok időt


Walter Csabi ült vissza, aki rengeteget hozott az előttünk lévőn, de a pálya minősége közben nagyon leromlott. Én következtem, már csak a túlélés volt a tét. A pálya eszméletlenül csúszott, két kör után pedig az autó is hihetetlen agresszív lett. Nagyon túlkormányzottá vált, miközben rám szóltak, hogy ügyeljek a gumikra, mert előttem Csabinak is teljesen elkopott. Elég szenvedős volt a menet, de sikerült még közelebb kerülni a kategória-negyedikhez. Engem Palik Laci váltott, aki inkább a biztos célba érkezést tartotta szem előtt, a végére pedig átadta a helyét Walter Csabinak, hogy őt intsék le. 2006-ban ő találta ki ezt az álmot, és 2009-ben, láss csodát, itt voltunk. Három éve még azt mondtam, hogy én sosem megyek ezen a versenyen, mert túlontúl veszélyes. Most túl vagyok rajta: fáj mindenem, de jól esett.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

A végére kicsit viharvert lett, de elment a célig


Egy kicsit úgy érzem magam, mint aki egy vetélkedőn az utolsó pillanatban veszti el a nagy pénzt, de mégsem vagyok szomorú. A BMW Motorsport gyári versenyzőivel mehettem egy csapatban, olyan körülmények között, amire itthon nincs lehetőség. Megmutattuk, hogy félelmetesen gyorsak is tudunk lenni, amire még a BMW Motorsportnál is odafigyeltek. Már csak abban reménykedem, hogy jövőre már az idei tapasztalatokkal a hátunk mögött újra bizonyítunk. Addig is ott az októberi 12 órás verseny a Hungaroringen, ahol minden esélyünk megvan egy kiváló eredményre.