WRC: Görögországban kezdődik a második félidő

Vágólapra másolva!
A tizenkét futamból álló sorozat hetedik állomásához érkezik, ezzel megkezdődik a bajnokság második fele. Szardínia után egy hasonló, de még forróbb és nehezebb verseny következik, az Akropolisz Rali.
Vágólapra másolva!

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Loeb a szardínai kudarc után kettőzött erővel készült az Akropoliszra. A győzelem ezúttal is könnyen múlhat egy defekten, ahogy három héttel ezelőtt is


Évtizedek óta hagyományosan a görög futam az egyik legkeményebb verseny a naptárban. Bár 2009-re néhány új pályát is betett a programba a szervező, azok is legalább olyan durvák, mint a régiek. A sziklákon kívül leginkább a hőség nehezíti majd meg a versenyzők és az autók dolgát. A rossz utak miatt lesznek olyan részek, ahol a gumik kímélése érdekében inkább el kell venni a gázt. Az egyik gyorsaságit emiatt már ki is vették, pénteken a hat helyett csak öt szakaszon megy a mezőny. A meleg levegő és a kisebb menetszél miatt a motorokat is jóval nagyobb igénybevétel éri - 2008-ban csupán az idén kimaradó török verseny átlagsebessége volt lassabb az Akropoliszénál.

A Citroën csapat a két héttel ezelőtti fiaskó után - Loeb "csak" a negyedik helyen végzett, Sordo pedig nem is szerzett pontot az egyéni értékelésben - visszavágásra készül. A világbajnok két nap napon át Lengyelországban tesztelt a háromhetes szünetben, majd felesége navigálásával részt vett egy svájci bajnoki futamon egy S1600-os C2-vel. A tavalyival ellentétben ezúttal csak előfutóként, mivel a pályabejáráson - épp a lengyel teszt miatt - nem tudott ott lenni. Sordo összetettben visszaesett a harmadik helyre, ezzel viszont eggyel jobb rajtpozícióból indulhat az Akropolisz első napján.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Hirvonen nagyon szeretné már a sok második hely után megszerezni első idei győzelmét. Ebben Loebön kívül saját csapattársa, Latvala is megakadályozhatja


A Ford háza táján nagy a boldogság, remélik, hogy az Olaszországban melléjük szegődött szerencse kitart a szezon hátralévő részében. Hirvonen igazán örülne már egy győzelemnek idén, Latvala pedig még mindig nagyon kedvező helyről rajtolhat, így itt is esélyes lesz. A Focus WRC hagyományosan jól bírja a nehéz körülményeket, így minden adott a jó szereplésre. A harmadik autóban Al-Quassimi ül ezúttal is. A Stobart csapat ismét Wilson-Henning Solberg összeállításban indul, murván jól megy nekik, mindketten joggal bízhatnak a pontszerzésben.

Petter Solberg mozgalmas két hetet tudhat maga mögött. Az előző verseny harmadik helyezettje ismét autócserén törte a fejét, mivel a melegben nem elég erős a Xsara WRC. Úgy tűnik, egyelőre mégis marad az kocsi, viszont a színe mindenképpen új lesz: a Shell szegődött Solberg mellé, biztosítva ezzel az idei és a 2010-es szezon anyagi hátterének nagy részét. Az elmúlt hétvégén egy motorcsónak versenyen vendégszerepelt a norvég, ahol egy pórul járt rivális csapatot kimentett a vízből. Segítségnyújtását hőstettként értékelte a helyi sajtó - a görög dobogós hely is hasonlóan nagy tett lenne.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Két 2008-as Subaru Impreza WRC is ott lesz a rajtnál, Ostberg és Vovos irányításával. A típus jól bírja a nehéz terepet, Solberg 2008-ban a második helyen végzett az akkor még gyári autóval


A Citroën Junior csapat mindhárom tagja, Rautenbach, Novikov és Ogier is rajthoz állnak ezúttal, előbbi kettő a pontszerző. Nagyon rájuk férne egy jobb szereplés, mivel a szezon első fele nem igazán bővelkedett a jó eredményekben. Ostberg és a helyi menő Vovos egészíti ki a WRC-s indulókat, mindketten 2008-as Imprezával pórbálkoznak.

A görög futamon a JWRC mezőny pihen, a PWRC-sek viszont itt vannak szinte teljes létszámmal. Brynildsen az egyetlen, aki kihagyja a futamot, a többiek közül Al-Attiyah, Sandell és Araujó mellett Prokop és Arai tűnnek a legesélyesebbnek. Mayer Gábor és Tagai Tamás is indulnak, amennyiben célba érnek, ismét leeshet nekik 1-2 pont.

A világbajnokság állása:

1.

Loeb/Elena

Citroën C4 WRC

55

2.

Hirvonen/Lehtinen

Ford Focus RS WRC

38

3.

Sordo/Marti

Citroën C4 WRC

31

4.

H. Solberg/Menkerud

Ford Focus RS WRC

21

5.

P. Solberg/Mills

Citroën Xsara WRC

20

6.

Latvala/Anttila

Ford Focus RS WRC

19

7.

Wilson/Scott

Ford Focus RS WRC

15

8.

Villagra/Perez Companc

Ford Focus RS WRC

9


A világbajnokság állása, gyártók:

1.

Citroën Total World Rally Team

90

2.

BP Ford Abu Dhabi Rally Team

61

3.

Stobark VK M-Sport World Rally Team

44

4.

Citroën Junior World Rally Team

19

5.

Munchi's Ford World Rally Team

12


A világbajnokság állása, PWRC:

1.

Al-Attiyah/Bernacchini

Subaru Impreza N14

31

2.

Araujo/Miguel

Mitsubishi Lancer Evo IX

31

3.

Sandell/Axelsson

Skoda Fabia S2000

28

11.

Mayer/Tagai

Subaru Impreza

5