A kategorizálhatatlan - Peugeot 3008 menetpróba

Vágólapra másolva!
Válság ide vagy oda, egyik autógyár sem tétlenkedik. A Peugeot még csak most mutatta be hazánkban a 308 CC-t, de már itt az új modell, a 3008. Ez az első egyterűs crossover, amely leginkább egy kellemes családi autó.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A 3008-as több kategória határán táncol, de leginkább crossovernek nevezhetjük. Igaz négykerék-hajtás nélkül
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)


Nincs ezen mit szépíteni, a magyar autópiac döglődik. Bár év eleje óta mindenki a csodára vár, a helyzet az, hogy egy csekély fellángoláson túl másnak nem igazán lehet örülni. Már tavaly év végén tudtuk, semmi esély arra, hogy a tavalyi amúgy nem túl magas darabszámot idén újra produkálja a piac. Manapság az importőrök már nem azért küzdenek, hogy a megközelítsék a tavalyi eladásaikat, hanem azon dolgoznak, hogy minél kisebb legyen a bukás. Kétféle módon lehet egy márkának ebből a helyzetből kikászálódni. Az egyik, hogy a már meglévő modelleket egyre kedvezőbb áron kínálja, bevezet új csomagokat, új, kedvező finanszírozást. A második pedig az, hogy új, az eddigieknél sokkal érdekesebb modelleket dob piacra. Ez utóbbi nem megy egyik pillanatról a másikra, így azok vannak szerencsésebb helyzetben, akiknek épp mostanra érett be egy új fejlesztés.


Nézze meg a hazai bemutatón készített videónkat!


A francia márkák az utóbbi kategóriába tartoznak, elsősorban a Peugeot meg a Renault. Sorra kapjuk a meghívásokat a nemzetközi és a hazai bemutatókra, ezért már meg sem lep minket, hogy újra egy Peugeot hazai debütálásán vettünk részt. A 3008-as nemzetközi menetpróbáján Nógrádi kolléga ellőtt szinte minden puskaport, de azért próbálunk újra érdekességgel szolgálni.

Azt például eddig nem sok mindenki mondta el, hogy az európai eladások mintegy 1/3-a az alsó-középkategóriából származik, vagyis ez az egyik legfontosabb szegmens. A részesedése aránylag stabil, ezen belül azonban a karosszériaváltozatok aránya folyamatosan változik. Az utóbbi években egyre több vásárló keresi az SUV, vagy inkább a crossover autókat, ezért jönnek sorra a hasonló modellek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ideális családi autó, hiszen tágas, jól pakolható, variálható


A Peugeot próbálta megosztani a vásárlóit, minden igényhez más autót tud ajánlani. A hagyományos ügyfeleknek ott a kompakt 308 vagy a kombi 308 SW. Ha valaki újdonságra vágyik, kisebb terepes hajlammal, akkor neki való a 3008, de az egyterűre vágyóknak hamarosan jön az 5008 is.

A 3008-as a 308-as padlólemezére épült, ez abból is látszik, hogy a tengelytávolsága ugyanakkora. A 3008 azonban kicsit hosszabb és szélesebb, markáns különbség, hogy csaknem 20 centiméterrel magasabb. A cég szerint a modell három kategória előnyös tulajdonságait egyesíti: olyan jól kezelhető és olyan jó a menetdinamikája, mint egy kompaktnak, tágas, mint egy egyterű, de szabadidős autó is, mint egy crossover.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Könnyebb terepen is egészen jól boldogul, a Grip Controll segítségével lehet állítani az ESP programozását


Leginkább az utóbbi, ezért a kategóriában olyan ellenfelei vannak, mint a már két változatban kapható Qashqai, a Tiguan, vagy éppen a Kuga. Bár leginkább crossover, négykerék-hajtás nem rendelhető hozzá. Ehelyett ott a Grip Controll nevű szerkezet, amely az ESP működését hangolja. Ötféle állása van, külön egy a havas utakra és a homokra, egy pedig a sárra, könnyebb terepre. Gyakorlatilag a kipörgő kerekek fékezésével kelt olyan hatást, mintha az autóban differenciálzár is működne. Az autó futóművében van még egy érdekesség, ez a Dinamic Rolling Controll, amely a hátsó futóműben fejti ki hatását, nagy sebességű kanyarokban csökkenti a karosszéria dőlését.

A 3008-as futása azonban már önmagában is elég meggyőző élmény. A futómű inkább kényelemre hangolt, kiválóan vasalja az úthibákat, ugyanakkor lendületes autózásra is alkalmas. A modell felépítéséből adódik, hogy nem a versenypályára tervezték, de méretei ellenére egészen jól fordul. Emellett a dízelmotorok mellett is csendes, kifinomult az autó futása. Nem a vezetési élmény a lényeg, de öröm megjegyezni, hogy ebben az autóban a kormány mögött jó ülni. Minden tökéletesen beállítható, a kormány pontos, a váltó kicsit hosszú úton jár, de így is nagyon jó. Egyik motor sem repíti szélvész gyorsasággal, de a rövid tesztút során mindkét dízel tetszett.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A csomagtartó alapban 432 literes, ami akár 1604 literes is lehet


A 3008-ast egyelőre kétféle benzines és két dízelmotorral lehet megvenni. A benzinesek közül az alap 1,6-os 120 lóerős, ehhez csak ötfokozatú váltó jár. A BMW-vel közösen fejlesztett 1,6 literes turbós már 150 lóerős, a dízelek közül a kisebb 110, a nagyobb szintén 150 lovas. Idén novemberben a nagy dízelt 163 lóerős változatban is lehet kérni, ahhoz jár az automata váltó. Az alapmotortól feljebb már csak hatfokozatú váltóról beszélhetünk.

A dízeleket próbáltuk, de a turbós benzines a nyerő

A sajtótájékoztatón azt mondták, hogy az 1,6-os turbós benzines karaktere illik a legjobban a 3008-ashoz, azonban a sors úgy hozta, hogy a két dízelt sikerült kipróbálni. Az 1,6-os HDi 110 lóerős teljesítménye pont annyira volt elég, hogy az autót az átlagosnál nagyobb dinamizmussal mozgassa. Autópályán már egy kicsit lomhább, de cserébe nem eszik sokat. A kétliteres már egy magabiztosabb darab, de lényegesen magasabb áron. Azonos felszereltségnél 600 ezer forint a különbség, de az alapfelszereltséghez a 2.0 HDI nem választható. A nagyobb dízel már autópályán is elég lendületesnek tűnik, de ha az ár/érték arányt nézzük, akkor tényleg az 1.6 THP motor lehet az ideális.

Comfort PackPremiumPremium Pack
1.6 VTi1.6 HDi1.6 VTi1.6 THP1.6 HDi2.0 HDi1.6 THP2.0 HDi2.0 HDi Aut.
120 LE110 LE120 LE150 LE110 LE150 LE150 LE150 LE163 LE
4,99 M Ft5,68 M Ft5, 49 M Ft6,04 M Ft6,18 M Ft6,76 M Ft6,54 M Ft7,25 M Ft7,6 M Ft




A 3008 előnyei között mégsem a motorválasztékot vagy a jó vezetési pozíciót emelném ki, sokkal inkább a csöndes, kiegyensúlyozott futását. Emellett még ott az ötletessége, a praktikuma, a variálhatósága. Egyrészt az üléseket játszi könnyedséggel lehet döntögetni, de a nagy ötlet a háromszintes csomagtartó is. Alaphelyzetben 432 literes, de az ülések ledöntésével ez a szám akár 1604 literig is nőhet. Az autó tele van tárolórekesszel, amelyek közül a két ülés között található könyöklő hatalmas hűtött rekesze érdemel külön figyelmet. Az ötletekből sincs hiány, hiszen a műszerfal igen különleges lett, igaz a középkonzol erősen hasonlít az Audi R8-éra. A Head Up Display ebben a modellben nem a szélvédőre vetíti az adatokat, hanem egy felnyíló kis műanyaglapra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egy kicsit az Audi R8-aséra hasonlít a középkonzol


Az új 3008-as az 1,6-os alapmotorral egy mostani bevezetési akció keretében 200 ezer forinttal olcsóbb, így már 4,79 millióért hazavihető. Ez a nagyobb motorokkal, teljes felszereltséggel akár 8 millió forintig is elmehet - akár a konkurenseknél. Ebben tehát nem tűnik ki a 3008 a crossoverek közül, azzal azonban igen, hogy nem létezik összkerekes változata. Illetve lesz majd egy, 2011-ben, a Hybrid 4.