WRC: Hirvonen győzött, újra nyílt a bajnokság

Vágólapra másolva!
Az Akropolisz harmadik napján is hiba nélküli teljesítményt nyújtott Hirvonen, és megnyerte a versenyt. Ogier végzett a második helyen, míg Latvala lett a harmadik. PWRC-ben a görög Athanassoulas győzött Skodával.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Az egész verseny alatt hiba nélkül autózott és jól összpontosított Hirvonen. Megérdemelt jutalma a világbajnoki remények újjáéledése


A versenyből korábban kieső pilóták közül Loeb és Petter Solberg nem tudták folytatni, Sordo, Henning Solberg, Wilson, és Östberg viszont visszaálltak vasárnapra. Mivel ők a WRC-s mezőny végén indultak, arra lehetett számítani, hogy az élen állók által letakarított pályán ők lesznek a leggyorsabbak. Hirvonen tetemes előnnyel vághatott neki az öt gyorsaságinak, Ogier messze volt tőle, aki viszont Latvalától érezhette magát biztonságban, mivel a finnre rászólt a csapat vezetése, hogy jó a harmadik hely. Ogier ugyanis nem szerezhetett pontot a gyártók közt, a Fordnak viszont létkérdés volt a 18 egység, Latvala egyéni eredménye ez esetben másodlagos volt.

Az első szakaszon Östberg-Wilson-Sordo sorrend alakult ki, a vezető trió biztonsági autózással ment végig a pályán. A negyedik Novikov viszont bajba került, a C4 WRC hajtása megadta magát, így az eddig kiválóan szereplő, több gyorsaságit is nyerő orosz fiatalember kiesett. Ezután jött a verseny leghosszabb, 33 kilométeres pályája. Változás nem történt az élen, de azért akadt izgalom: Ogier egy tehénnel találta magát szemben, és el is ütötte. Autója szerencsére nem sérült meg nagyon, és Latvalával szembeni előnye sem csökkent le túlságosan, mivel a finn kocsija lefulladt a rajtban. Henning Solberg ért végig a legrövidebb idő alatt Wilson előtt, a Stobart csapat fennállása első kettős szakaszgyőzelmét aratta.

Wilson annyira belejött, hogy a harmadik gyorsaságit ő nyerte, míg az élen a helyzet továbbra is változatlan volt. Komoly harc a negyedik helyért alakult csak ki, ahol Villagra és Rautenbach tizedekre állt egymástól. Két szakasszal a vége előtt Al Quassimi hatodik helye biztonságban volt, mögötte már két PWRC-s autó, az egymással folyamatosan helyet cserélő Al-Attiyah és Athanassoulas következtek. Nem lehettek mindketten biztosak a pontszerzésben, mert folyamatosan jött fel rájuk Östberg, aki mégiscsak WRC-ben ül.

Forrás: [origo]

Östberg óriási hajrával az utolsó gyorsaságin lépett elő a kilencedik helyről a hetedikre. Szombati hibája nélkül jóval előrébb is végezhetett volna


A norvégnak eggyel kevesebb esélye volt behozni lemaradását, mivel az utolsó előtti gyorsaságit törölték. Annyi néző volt a pálya elején, hogy felelőtlenség lett volna versenytempóban elengedni a mezőnyt. Volt aki örült ennek - akik alig várták hogy célba érjenek -, és voltak akik nem, utóbbiak közé azok tartoztak, akik még javítani szerettek volna. Az ő rendelkezésükre a záró szakasz állt, amely a hosszú pálya ismétlése volt. A rend kedvéért Latvala megmutatta hogy ki a leggyorsabb, az ő neve mellé írták a legjobb időt a célban, de ez már nem osztott, nem szorzott. A pontszerző helyeken egyedüli változás Östberg remek hajrája volt, mellyel egészen a hetedik helyig ugrott előre.

Hirvonen idei első, pályafutása nyolcadik futamgyőzelmét szerezte. Ogier a második helyre jött be, ezt annak köszönheti, hogy mindhárom nap során kímélni tudta autóját, érthetően nagyon boldog volt a fiatal francia a célban. Latvala a harmadik hellyel és a gyártók értékelésében szerzett 8 ponttal engesztelte ki csapatát, akik nagyon mérgesek voltak rá pénteki hibájáért. A negyedik helyért folytatott csatát végül Villagra nyerte Rautenbach előtt, mindketten vászonig koptatták abroncsaikat. A zimbabwei pilóta így is élete legjobbját nyújtotta, csakúgy, mint a hatodik Al Quassimi. Östberg mögött a helyi hős, a Skoda Fabia S2000-es gépet hajtó Athanassoulas szerezte meg az utolsó pontot.

Forrás: [origo]

Az ötödik hellyel élete legjobb eredményét érte el Rautenbach. Szokásától eltérően ezúttal egy ép állapotban hagyta a C4 WRC-t


Amint Szardínián, Görögországban is a végletekig kihegyezett volt a küzdelem a PWRC kategóriában. Az említett Athanassoulas Al-Attiyahhal küzdött, és végül győzött. A katari pilóta nem lehet csalódott, mert összetettben alaposan elhúzott, ráadásul ő még két futamon szerezhet pontokat, míg riválisai, az itt harmadik Araujó, valamint a kiesett Sandell már csak egyen.

Sikeres szereplésével a Ford csapat nyílttá tette mindkét világbajnoki cím sorsát. Egyéniben Hirvonen hét pontra feljött Loebre, Latvala pedig már csak hat egységgel marad el Sordótól. A gyártók között a spanyol - visszaállásának köszönhetően - a Citroën csapatnak szerzett négy pontot, de a sorozatban másodszor is maximumot begyűjtő Ford hátránya így is15 egységre csökkent.

Két hét múlva a lengyel futam következik. A terep mindenkinek új lesz, és immár tétje lesz minden helyezésnek, így újabb izgalmas hétvége várható.

A verseny végeredménye:

1.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC4:09:42,5
2.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC +1:12,9
3.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+1:45,0
4.Villagra/DiazFord Focus RS WRC+3:48,3
5.Rautenbach/BarritCitroën C4 WRC +3:59,8
6.Al Quassimi/OrrFord Focus RS WRC +7:04,3
7.Östberg/AnderssonSubaru Impreza WRC+12:24,9
8.Athanassoulas/ZakheosSkoda Fabia S2000+12:47,6

PWRC:

1.Al-Attiyah/BernacchiniSubaru Impreza N144:22:30,1
2.Athanassoulas/ZakheosSkoda Fabia S2000+22,3
3.Araujó/RamalhoMitsubishi Lancer Evo IX+2:16,9

JWRC:

1.Kosciuszko/Szczepaniak Suzuki Swift S1600 4:42:28,8
2.Burkart/KölbachSuzuki Swift S1600+1:21,8
3.Bettega/ScattolinRenault Clio S1600+6:53,2

A világbajnokság állása:

1.Loeb/Elena Citroën C4 WRC 55 pont
2.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC '0848
3.Sordo/MartiCitroën C4 WRC 31
4.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC '08 25
5.H. Solberg/Menkerud Ford Focus RS WRC '08 21
6.P. Solberg/MillsCitroën Xsara WRC 20
7.Wilson/Scott Ford Focus RS WRC '08 15
8.Villagra/Perez CompancFord Focus RS WRC14

A világbajnokság állása, gyártók:

1.Citroën Total World Rally Team 94 pont
2.BP Ford Abu Dhabi Rally Team 79
3.Stobark VK M-Sport World Rally Team 49
4.Citroën Junior World Rally Team 24
5.Munchi's Ford World Rally Team 18

A világbajnokság állása, PWRC:

1.Al-Attiyah/Bernacchini Subaru Impreza N14 39 pont
2.Araujo/Miguel Mitsubishi Lancer Evo IX 35
3.Sandell/Axelsson Skoda Fabia S2000 28
...
11.Mayer/TagaiSubaru Impreza5