WRC: Mesterhármasra tör a Ford Lengyelországban

2009.06.24. 11:38

Szardínián és Görögországban is Ford győzelem született, a csapat a világbajnokság új helyszínén, Lengyelországban szeretné folytatni a szép sorozatot. Ehhez azért Loebnek is lesz egy-két szava, a francia visszavágásra készül.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed


Így ünnepelt Hirvonen az Akropolisz céljában. Lengyelországban is győzelemre tör a finn, ha ez sikerül, akár át is veheti a vezetést a tabellán


A hazai ralirajongóknak is ismerősen csenghet a Rajd Polski neve. A lengyelek legrangosabb versenyénél csak egy viadal tekinthet vissza nagyobb múltra, ez pedig a Monte Carlo Rali. Az első Rajd Polskit 1921-ben rendezték, akkor hat páros indult a 600 km-es távon. Az idei a 66., könnyen kiszámolható, hogy nem minden évben volt verseny, a gazdasági világválság, majd a világháború miatt szünetelt évekig az esemény. 1957-ben már nemzetközivé vált a futam, akkor jugoszláv és NDK-beli versenyzők vettek részt rajta. A hatvanas években már rangos ralinak számított, 1973-ban pedig beleszámított a gyártók világbajnokságának értékelésébe. Akkor olyan párosok indultak, mint például az Achim Warmbold/Jean Todt kettős, előbbi a néhány éve még WRC-vel próbálkozó Anthony édesapja, utóbbi pedig a Peugeot rali és Dakar, majd a Ferrari F1-es csapatának legendás vezére.

Magyarok is rendre rajthoz álltak a Rajd Polskin, a legnagyobb siker 1987-ben született, amikor a Ferjáncz/Tandari duó győzött egy Audi Coupé Quattroval. Három esztendővel ezelőtt a rali központja átköltözött Mikolajkiba, és murvás versennyé vált. Kandidáltak egy vb-futam rendezésére, és a kedvező benyomások alapján tavaly nyáron úgy döntött az FIA, hogy 2009-ben Lengyelországban lesz a sorozat nyolcadik állomása.

A pályák leginkább a finnországiakhoz hasonlóak, jó minőségű murvával borított gyors utak, csak jóval kevesebb ugratóval. A helyszínen az utóbbi időben sok csapadék hullott, és a verseny hétvégéjére is esőt jósolnak, így könnyen meglehet, hogy sárdagasztásba torkollik majd a verseny.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Alig várja Loeb, hogy helyrehozza két héttel ezelőtti hibáját, melynek köszönhetően előnye hét pontra olvadt összetettben


Sebastien Loeb az utóbbi két futamon összesen öt pontot szerzett, az Akropoliszon ráadásul alaposan összetörte autóját. Fűti a bizonyítási vágy a világbajnokot, és mivel összetettbeli előnye alaposan megcsappant - hét pontra Hirvonen előtt -, bizony komoly tétje lesz számára a lengyel futamnak. Loeb szerint az dönt majd, hogy ki milyen itinert tud írni, mivel a helyszín a legtöbb páros számára új lesz. Sordo Görögországban ismét vezető helyről esett ki, egyre inkább várat magára első világbajnoki futamgyőzelme. Jó szereplésére szüksége lesz a Citroënnek, mivel a Ford a gyártók versenyében igencsak feljött rájuk. Hirvonen és Latvala az elmúlt hétvégén két napon át tesztelt a helyszínen, nagyon szeretnék megszerezni a csapat harmadik idei győzelmét. Ehhez minden adott, mindketten nagyon gyorsak az ilyen pályákon, kérdés hogy végig tudnak-e menni hiba nélkül a majdnem ismeretlen gyorsaságikon.

Bár anyagi gondok merültek fel, ott lesz a rajtnál a Citroën Junior Team mindhárom pilótája. Rautenbach és az Akropoliszon gyorsaságikat nyerő Novikov lesznek a pontszerzők, Ogier pedig megpróbálja átmenteni szenzációs formáját, két hete a második helyen végzett. A Stobart Ford is három kocsit hozott Lengyelországba. Henning Solberg és Wilson mellett - akinek navigátora Barry Clark oldalán két esztendeje részt vett a futamon, így a többiekhez képest komoly helyismerete van - a helyi legenda, Holowczyc is elindul. Ő nem mindennapi figura - amellett hogy korábban már háromszor is megnyerte a Rajd Polskit, és egy 1998-as argentínai hetedik helyezéssel (Subaru Impreza WRC) hazája eddigi legjobb világbajnoki szereplését szállította. Az utóbbi időben a Dakaron indul, idén a szenzációs ötödik helyen végzett egy Nissan Navarával, privát nevezőként. A majdnem két méter magas pilóta civilben Európa parlamenti képviselő, sokat tesz a közlekedés biztonságáért. A pályákat ismeri, autója versenyképes, így nem alaptalan célkitűzése, mely szerint csapattársait szeretné megszorongatni, valamint pontokat szerezni.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed
 

Ostberg ezúttal megmérkőzhet legnagyobb hazai riválisával is, az éppen húszesztendős Mikkelsennel. Mindketten a pontszerzés reményében indulnak a Rajd Polskin

 

Petter Solberg remek tempót diktált legutóbb, ám autója annyira megsérült, hogy ki kellett állnia. A Xsara WRC újra harcra kész, az ex-világbajnok ezúttal is bejelentkezett a dobogós helyek egyikére. Mivel a régebbi Citroën főleg melegben szenved a motorerő hiányától az újabb technikákhoz képest, a hűvösebb lengyel nyár meghozhatja a sikert az északi pilótának. Két fordos, Villagra és Al Qassimi nem indul Lengyelországban, ők már az augusztus eleji Finn Ralira készülnek. Itt lesz viszont a két fiatal norvég, Ostberg és Mikkelsen. Ők otthon is leginkább egymással viaskodnak a nemzeti bajnokságban, ezúttal a nemzetközi színtéren is összemérik erejüket. Mikkelsen tavaly ősz óta először versenyez WRC-vel, ezúttal egy Skoda Fabiába ül. Ennek az autónak az ikertestvérével okozott nagy meglepetést a norvég futamon Andersson, aki szakaszokat nyert, és kieséséig az előkelő ötödik helyen állt. A szervizelésről a cseh gyári gárda gondoskodik, így a pontszerzésre esélyesek száma eggyel nőtt. Még két WRC szerepel a nevezési listán, a holland Kuipers család elhozta mindkét 2006-os évjáratú Focusát.


Aaron Burkart kivételével rajthoz áll a komplett JWRC mezőny, két szabadkártyás helyi nevező is van. (Egyébként összesen 55 páros nevezett a Rajd Polsikra, közöttük 16 lengyel egység, főleg N4-es autókkal.) A legnagyobb esélyes a hazai pálya előnyét élvező Kosciuszko, illetve a cseh Prokop. Utóbbinak mindenképpen győznie kellene, ha életben akarja tartani világbajnoki reményeit. Lesz magyar induló is, a Fischer/Mészáros egység egy N3-as Ford Fiesta ST-vel szerepel majd. Lesz kivel összemérni magukat, hiszen rajtuk kívül nyolc hasonló autó lesz a mezőnyben.

 

A világbajnokság állása:

1.

Loeb/Elena

Citroën C4 WRC

55

2.

Hirvonen/Lehtinen

Ford Focus RS WRC

48

3.

Sordo/Marti

Citroën C4 WRC

31

4.

Latvala/Anttila

Ford Focus RS WRC

25

5.

H. Solberg/Menkerud

Ford Focus RS WRC

21

6.

P. Solberg/Mills

Citroën Xsara WRC

20

7.

Wilson/Scott

Ford Focus RS WRC

15

8.

Villagra/Perez Companc

Ford Focus RS WRC

14



 

A világbajnokság állása, gyártók:

1.

Citroën Total World Rally Team

94

2.

BP Ford Abu Dhabi Rally Team

79

3.

Stobark VK M-Sport World Rally Team

49

4.

Citroën Junior World Rally Team

24

5.

Munchi's Ford World Rally Team

18



 

A világbajnokság állása, JWRC:

1.

Kosciuszko/Szczepaniak

Suzuki Swift S1600

36

2.

Burkart/Kölbach

Suzuki Swift S1600

30

3.

Prokop/Tomanek

Citroën C2 S1600

28