A csillagos ég extra - Rolls-Royce Phantom Coupé teszt

Vágólapra másolva!
Több mint két és fél tonna, hosszabb, mint egy normál autó utánfutóval, és jobban gyorsul, mint a legsportosabb kompakt. Negyvennégyezer színárnyalatban kapható, és még a csillagos eget is fölénk varázsolja, napszaktól és időjárástól függetlenül. Magyarországon egyedüli autós médiumként kipróbálhattuk a Rolls-Royce Phantom Coupét.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Sok autóra mondták már, hogy guruló műalkotás, de ez tényleg az
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Egyedülálló, kihagyhatatlan lehetőség. Kipróbálhattam egy fél nap erejéig a Rolls-Royce egyetlen kupéját, amely még a normál Phantomnál is drágább tíz százalékkal, nettó alapára 364 250 euró, ami nagyjából százmillió forintnak felel meg. Frank Tiemann, a luxusmárka Kelet-Európáért és a Közel-Keletért felelős pr-menedzsere személyesen, lábon hozta el az előszériás tesztautót, amelyet egy kávé melletti rövid megbeszélés és a szükséges papírmunka után a Four Seasons hotel főbejáratánál vehettem át.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ilyen autóval még a sokat látott londinerek sem gyakran találkoznak


A fotókon egyszerűen nem jön át, milyen megdöbbentő látványt nyújt a világ legnagyobb kétajtós kupéjának, méretét meghazudtolóan kecses alakja. Bár tengelytávja és hossza is rövidebb 250 mm-rel a négyajtós Phantoménál, kicsinek azért nehéz lenne nevezni, mert így is 5,6 méter hosszú, 1,6 méter magas és két méter széles. Szerencsére az első sarkai jól érezhetőek a vezetőülésből, és Emily, a szárnyas hölgy a hűtőrács tetején is segít a tájékozódásban. A Spirit of Ecstasy-nak is nevezett védjegy gombbal süllyeszthető-emelhető belülről, de érintésre magától is eltűnik a timpanonos hűtőrács tetejében.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yBr3umvz2OHK7v1J

Saját videónk a Phantom Coupéról

A Phantom Coupé szigorúságát csak fokozza a fekete fényezés, amely annyira fényes, hogy tükörként is jól használható. Borzalmasan magasan húzódik az övvonal, a jellegzetes hűtőmaszk kicsit jobban döntött, mint a limuzinnál, a LED-es fényszórók viszont keskenyebbek. A háromszög alakú A-oszloptól hátrafelé teljesen újratervezték a karosszériát, a tető kecsesen ívelt, a C-oszlop rettenetesen széles, hogy hátul a félhomályba burkolózva intim hangulatba kerülhessenek az utasok. Ebben további segítséget jelent a mennyezetbe épített 1600 darab világító üvegszálas optika, ami a csillagos éjszaka illúzióját nyújtja - felárért.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Első randira ideális autó a Coupé, 1600 csillag ég a plafonon


Még a 21 colos kerekek sem tűnnek túlméretezettnek egy ekkora autón, sőt, inkább az lenne optikailag szerencsétlen, ha kisebbek lennének. Ahogy a többi Rolls-Royce-on, ezen is mindig, tehát menet közben is függőlegesen állnak a kerekek közepébe tett R-emblémák. Kívánságra fényezetlenül hagyják a motorháztetőt és a masszív szélvédőkeretet, ahogy a kupé alapjául szolgáló, 2007-es 101EX tanulmányautón volt, egyébként a karosszérián csak ez a két rész nem alumínium, hanem rozsdamentes acél.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Amerre csak járt, csődület keletkezett, a turisták hirtelen hagyták ott az idegenvezetőt


Németországban, Dingolfingban készül a könnyűfém térhálós váz, merevségét jól szemlélteti, hogy 130 méternyi hegesztést tartalmaz. Erre csavarozzák rá a különleges eljárással sajtolt, szintén alumínium karosszériaelemeket a Rolls-Royce angliai összeszerelő üzemében, Goodwoodban. Ebben a létesítményben egyébként csak két robot működik, amelyek a karosszériák festéséért felelősek, a többi munkafázist emberek végzik. Minden elem öt réteg festéket és lakkot kap, de a gépi festés után kézzel tökéletesítik a felületeket a brit szakemberek. Festés után még öt órán keresztül polírozzák, hogy végül ilyen fényes legyen, az eredmény magáért beszél. 44 ezer külső színárnyalat közül lehet választani, de természetesen bőrkárpitból és fabetétből is hatalmas a választék, így gyakorlatilag kizárt, hogy létezik két tökéletesen egyforma Phantom Coupé.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Sportkormánynak nehéz lenne nevezni, de 4 mm-rel vastagabb, mint a négyajtósban


Rövid oktatásra is szükség volt a tesztvezetés előtt: ebben az autóban szinte semmi sem úgy működik, ahogy egy normál kocsiban megszokhattuk. Az ülésállításra például egyetlen joysticket kell használni, a mellette lévő gombokkal kell kiválasztani, hogy az épp mit állítson az ülésen. Büszke arra a Rolls-Royce, hogy az utasok csak bőrt, fát vagy krómot érintenek meg az utastérben; persze van műanyag is, de csak ott, ahol nincs semmilyen kapcsoló vagy gomb. Mutatósak a krómozott, hegedűkulcsokat mintázó gombok a klímavezérlésnél vagy az ablakemelőknél, és egyáltalán, az egész beltér olyan, mintha egy gyönyörűen restaurált hatvanéves autóé lenne. A csúcstechnika rejtve marad, a navigáció színes képernyője például az analóg óra mögött van, és csak gombnyomásra fordul ki, de az indítógomb is diszkréten megbújik a kormánytól balra, a lámpakapcsoló mellett.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Oldaltartás nincs, de egy királyi tróntól úgysem várja el senki, hogy legyen neki


Életemben nem hallottam olyan szépen szóló autóhifit, mint ebben, a 420 wattos rendszer tökéletes hangzásáért egy kilenccsatornás erősítő, ülések alatti mélynyomók és 15 darab fém-mártix hangszóró felel, akármit jelentsen is ez. Bár általában a könnyűzenei adókat részesítem előnyben, ebben az autóban valahogy önkéntelenül is a Bartók rádiót hangoltam be elsőként.