Európa is kap a legizmosabb Honda Civicből

Vágólapra másolva!
Megerősítette a Honda, hogy már zajlik a legerősebb ferde hátú Civic, a Type R Mugen európai verziójának a fejlesztése, prototípusként legalábbis biztosan elkészül az autó.
Vágólapra másolva!

Ráerősítve a spekulációkra, a Honda hivatalosan is bejelentette, hogy már zajlik a legizmosabb ferde hátú Civic, a Type R Mugen tanulmány fejlesztése. Fontosnak tartották a japánok, hogy hangsúlyozzák a tanulmány szót, szériaváltozatról ugyanis egyelőre hivatalosan nincs szó, csupán prototípusként készül el az autó. Persze, egyetlen gyártó sem öl rengeteg pénzt olyan prototípusba, melyet igazából nem is akar gyártani.

Azt is elárulta a Honda, hogy a háromajtós sportmodellt a northamptoni illetőségű Mugen Euro fejleszti Japánban, és ha már a munkát az európai leányvállalat kapta, az autót Nagy-Britanniában fogják tesztelni az év vége felé.

Ugyanaz a motor kerül majd a ferdehátúba, melyet a 2007-es Civic Mugen RR szedánba szereltek, ez azt jelenti, hogy a kétliteres szívómotor teljesítménye 200 helyett 240 lóerő lesz. Új fékrendszert, kipufogót és felfüggesztéseket kap a Civic, karosszériáját pedig új aerodinamikai csomaggal bolondítják meg, amelynek köszönhetően jóval agresszívebb megjelenésű lesz.

Forrás: [origo]