Európába jön a Chevrolet Camaro

2009.07.08. 12:51

Az egyik legsikeresebb amerikai izomautó a közeljövőben megérkezik kontinensünkre is, jelentette be Jürgen Keller, a Chevrolet Németország vezérigazgatója.

A Camaróból kisebb meglepetésre júniusban több kelt el az Egyesült Államokban, mint a többféle változatban kapható Ford Mustangból. Otthoni sikerei után a GM-nél úgy döntöttek, kipróbálják, hogyan teljesít a hátsókerék-meghajtású retró-izomautó az öreg kontinensen is. Keller nem árulta el, hogy pontosan mikor érkezhet meg Európába a kocsi, habár azt kiemelte, hogy Németország biztosan azon országok egyike lesz, ahol piacra dobják az autót.

Amerikában a Camaro egy V6-os 3,6 literes 304 lóerős és egy V8-as 6,2 literes 426 lóerős motorral kapható, szinte nevetségesen alacsony áron, 16 400 és 25 215 eurónak megfelelő dollárért. Európában a más szabályozás miatt ennél természetesen jóval drágább lesz a modell. Pontos információ még nincs a két verzió áráról, egyedüli iránymutatóként a német Geiger Cars szolgálhat, a kis kereskedőcég 39 900 és 50 615 eurós áron kínálja már most is a 3,6-os V6-os, illetve a 6,2 literes V8-as Camarót az európai vásárlóknak. Elképzelhető, hogy Európában az Opel GT-ből ismert kétliteres, 260 lóerős turbómotorral is kínálni fogják, ami a kedvezőbb adóbesorolás miatt jóval olcsóbb lehetne a 3,6-os V6-osnál is.

Forrás: [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK