Visszatérnek a lopós autók Budapestre

Vágólapra másolva!
Bekeményít a szabálytalanul parkolókkal szemben Budapest: egy új törvénymódosítás szerint októbertől a közterület-felügyelők elszállíthatják a tilosban álló autókat. Eleinte 28 lopós autó szedi majd össze a járműveket, a korábbihoz képest más technikával, hogy ne törjék össze őket, ahogy az korábban többször előfordult. Az elszállított autókat több tízezer forintért lehet kiváltani, de egy idő után eladhatják a kocsikat a felügyelők, a szállítást akadályozó tulajdonosokkal szemben pedig gázsprayt is használhatnak.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI

Korábban mindennapos látvány volt az autót húzó sárga Iveco tréler a fővárosban. Ilyen nem lesz, de a platósok már ősszel dolgozhatnak


Naponta 2-4 szabálytalanul parkoló autó akadályozza a mentőket, tűzoltókat, villamosokat és a buszokat a továbbhaladásban Budapesten. A statisztikák szerint ennél nagyságrendileg többször fordul elő, hogy egy-egy rossz helyen megállt autós a járműforgalmat gátolja, kocsikijáróban, járdán vagy a mozgáskorlátozottak helyén áll. "A parkolási rend fenntartásának egyik leghatékonyabb módszere, hogy trélerrel elszállítják a szabálytalanul parkoló járműveket" - indokolta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az [origo]-nak, miért akarják visszahozni a köznyelvben lopós autóként emlegetett járműveket Budapestre.

A rendszer 2003-ig működött a fővárosban, de megbukott, mert a sokak által szidott, mások által viszont azóta is hiányolt sárga trélerek számos autóban kárt okoztak szállítás közben. Ebből aztán gyakran vita keletkezett, majd bírósági per indult a szállítók és a járműtulajdonosok között, milliókat kellett kifizetni a károsultak részére. (Az akkori peres papírok megsemmisítéséről keretes írásunkban olvashat.) A probléma okozója a használt technika volt: a lopós autók ugyanis csak a járművek egyik felét emelték meg, így vonszolták keresztül a városon a telephelyig a szabálytalankodó kocsiját, amelyből nem kevés ide-oda csapódva megsérült, és kárt okozott más autókban is.

Közterületesekre cserélik a rendőröket

A fővárosi vezetés igényeinek megfelelően pár napja módosította az országgyűlés a közterület-felügyeletről szóló 1999-es törvényt. Ennek legfontosabb eleme, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet a jövőben már saját jogon, vagyis a saját embereivel elszállítathatja a szabálytalanul parkoló autókat. Korábban csak rendőr jelenlétében lehetett elvinni a kocsikat, az új jogszabály viszont ezt már nem teszi szükségessé.

Megsemmisítették az iratokat

Elvileg jelenleg is működik Budapesten a súlyos szabálytalanságot elkövető autók elszállítása, ami a rendőrség feladata lenne (1/1975. (II.5.) KPM-BM-rendelet, valamint az 1994. évi törvény 45. § (1) bekezdése alapján). Hogy itt ma több a probléma, mint az eredmény, azt jól érzékelteti egy névtelenséget kérő fővárosi vezető kommentárja: "erről inkább nem mondanék véleményt" - közölte kérdésünkre. Megkeresésünkre a BRFK rendkívül diplomatikusan közölte, hogy "a szabálytalanul várakozó gépjárművek elszállítását nagy számban, szervezett keretek között nem végzik".

2003-ig végezték ugyan, csakhogy akkor megszűnt az elszállításokhoz rendőröket biztosító Közlekedésrendészeti Főosztály Közútfelügyeleti Alosztálya. A - természetesen nem a rendőrségtől származó - kritikák szerint rengeteg kárt okoztak akkoriban a trélerek. Sokszor megsérültek az elszállított autók, és a félig felemelve vonszolt kocsik a szabályosan parkoló járműveket is összezúzták. Viták, anyagi követelések, majd perek következtek.

Hogy pontosan mennyit, tízmilliókat, avagy százmilliókat kellett-e kifizetni a lopós kocsik károsultjainak, azt ma már nem lehet megállapítani, a dokumentumokat ugyanis megsemmisítették. A károk összegére vonatkozó kérdésünkre a következő választ kaptuk a BRFK-tól:

"A Közútfelügyeleti Alosztály a szabálytalanul várakozó gépjárművek elszállítása céljából 2003. évet megelőzően gazdasági társaságokkal kötött szerződéseket. A szerződések értelmében a szállítások során az elszállított járművek nem szenvedhettek sérülést. Amennyiben az elszállított gépjárműben mégis kár keletkezett, azt a szállítások során okozott kárért felelőséggel tartozó vállalkozó illetve annak biztosítója térítette meg a károsultnak. Tájékoztatom, hogy az elszállításokkal kapcsolatos iratok - elévülés miatt - megsemmisítésre kerültek, ezért a kért statisztikai adatokat nem áll módunkban megadni."



Miután megszületett a várva várt jogszabály, az érintettek - több hónapos előkészület után - nem is akarnak sokat várni a begyűjtés megkezdésével. Huszonnyolc autóval indítják a rendszert, de Miklós István, a közterület-felügyelet főigazgató-helyettese azt mondta az [origo]-nak, hogy idővel bővíteni lehetne a trélerek számát. Hogy mennyivel, annak érzékeltetésére Barcelona példáját hozta fel, ahol háromszor ennyi kocsival működik jelenleg a szabálysértő autók összegyűjtése.

A bécsi módszerben bíznak

Korábban egy magáncég működtette rendőri felügyelet mellett a trélereket, de a jövőben ez nem biztos, hogy így lesz. Az új jogszabály lehetőséget ad a felügyeletnek arra, hogy "a jármű elszállításához, továbbá az intézkedéssel érintett jármű tárolásához, őrzéséhez és értékesítéséhez - szerződés alapján - közreműködőt vehet igénybe". Ez a közreműködő azonban valószínűleg a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló háttércég, a Parking Kft. lesz, mondta Gyarmati Zoltán ügyvezető. Ennek megfelelően a kocsik lehet, hogy a közterület-felügyelet, vagy a Parking tulajdonában lesznek.

Forrás: MTI

A biztonság záloga a plató - így elvileg nem sérülhet szállítás közben az autó


A legfontosabb változás a leendő rendszerben, hogy a teljesen új trélerek a bécsi módszer szerint dolgoznak majd. Ennek lényege, hogy a szabálytalanul parkoló autót egy daru segítségével egyszerűen ráemelnék a platóra, amely így már sérülésmentesen fuvarozható. Pár hete, az előkészületek megkezdésekor Gyarmati azt mondta, hogy a válság kedvez az üzleti tárgyalásaiknak: "valószínűleg kedvezőbb áron lehet szerezni ilyen járműveket". Az igazgató szintén a válságra hivatkozva közölte azt is, hogy a korábbi telephely-problémák is könnyebben orvosolhatók lesznek, mert olcsóbban találnak bérelhető ipartelepeket, de szerinte szóba jöhetnek akár a fővárosi önkormányzat területei is.

Az elszállítás feltételei

A lopós kocsik Budapest egész területén bevethetők lesznek, de jellemzően a belső területeken találkozhatunk majd velük, hiszen a szűkösebb, sűrűbb forgalmú utcák miatt ott okozhatnak nagyobb problémát a figyelmetlenül hátrahagyott autók. Sokak számára nagy kérdés, hol lesz majd a határ a kerék lebilincselése és az autó elszállítása között. Miklós István az elszállítás feltételeit a következőképpen rangsorolta: mindenképpen viszik a kocsit, ha az "a legkisebb mértékben is akadályozza a tömegközlekedést vagy a sima járműforgalmat". Másodsorban azokat, "amelyek valamilyen havária-esemény" elhárításának útjában lehetnek: tűzoltó felvonulási utakon, tűzcsapok előtt, vagy éppen kapukijárókban állnak. Harmadrészt azokat a járműveket gyűjtik be, amelyek megszegik a parkolási, várakozási szabályokat.

Így szól a törvény:

A Kftv. 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"20. § (1) A felügyelő - az üzemben tartó értesítése mellett - elszállítással eltávolítja a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti.
(2) A felügyelő a helyi közúton közterület-használati engedély nélkül tárolt, hatósági jelzéssel nem rendelkező azon járművön, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, értesítést helyez el, amely tartalmazza a (3) bekezdés szerinti jogkövetkezményre történő figyelmeztetést.
(3) A (2) bekezdés szerinti értesítés elhelyezésétől számított 30 napot követően a felügyelő az érintett járművet elszállítással eltávolítja.
(4) A felügyelet a jármű elszállításáról az intézkedéssel egyidejűleg értesíti a rendőrséget. A felügyelet az (1) bekezdés alapján elszállított jármű forgalmi rendszámát - tájékoztatás céljából - a felügyeletet működtető önkormányzat polgármesteri hivatalának honlapján közzéteszi.
(6) Ha a korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozó, a kiemelten védett, védett vagy korlátozott várakozási övezetben érvényes engedély nélkül elhelyezett, illetve a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű balesetveszélyt nem jelent, és a forgalmat nem akadályozza, rögzítésére - a jármű elszállításáig vagy további intézkedésig - a felügyelő kerékbilincset alkalmazhat. A kerékbilincs alkalmazásáról a felügyelő jelentést tesz a jegyzőnek.
(8) Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazásának költsége a jármű üzemben tartóját terheli.