Dubajban kapták lencsevégre az új Hyundait

2009.07.09. 14:45

Negyvenöt fokos melegben teszteli az új Hyundai Sonatát a koreai cég, derül ki az arab Asszajjarat képeiből. A jelenlegi modellnél nagyobb szedán formájára nagy hatással volt a Genesis kupé.

Néhány hónappal ezelőtt a Sonatát Svédországban egy befagyott tavon tesztelték, most viszont teljesen más körülmények között, 45 fokos hőségben próbálták ki. Az autó formája ívesebb lett, ami annak köszönhető, hogy a dél-koreaiak minden jelenlegi autójuk formatervéhez a Genesist veszik alapul. Mivel a tesztelt jármű elejét és hátulját álca borítja még, nem tudni pontosan, hogyan mutat majd a jövő év elején bemutatkozó modell, ám az autó karosszériájáról összességében mégis viszonylag pontos képet kaphatunk.

Sikerült lefotózni a kocsi utasterét is, amelyen jól látható a Sonata új műszerfala, ami bár nem fog senkit lázba hozni, rendezettnek tűnik. Bár az autó hivatalos motorválasztéka természetesen még nem ismert, az új Sonata nagy valószínűséggel négy- és hathengeres benzines motorokat kap, míg az európai vásárlók több négyhengers dízel közül is választhatnak majd, amelyek közül az egyik egy kétliteres 185 lóerős erőforrás lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK