I, mint izgalmas - Opel Astra I bemutató

Vágólapra másolva!
Hivatalosan csak a szeptemberi Frankfurti Autószalonon hullik le róla a lepel, de az Opel máris az újságíróknak mutogatja az új Astrát. Az Opel egyik legsikeresebb modelljének kell a hírverés, hiszen az Insigniához hasonlatos sikereket érnének el vele, vagyis potenciális Év Autója-esélyes.
Vágólapra másolva!

Forrás: Opel

Két hónappal a hivatalos bemutató előtt először a magyar újságíróknak mutatták be
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az Opelről lassan fél éve cikkezünk, hogy mekkora bajban van, esetleg a német állam venné meg egy részét, és bizonytalan a jövője. A kép nem nagyon akar tisztulni, de az biztos, hogy a márka elég jó úton van. Az Insignia ugyanis beteljesítette a hozzá fűzött reményeket: nem csak Év Autója lett, de az eladási számok is nagyszerűek. Ettől még temethetnénk a márkát, hiszen egy modell nem visz el egy egész cégóriást a hátán, de az Opel-fanoknak már nem kell sokat várniuk az igazi nagy durranásra. Hamarosan jön az új Astra, amely igencsak ismerős modell nálunk: az elsőt még itt gyártották, és a Suzuki Swift mellett Astrából van a legtöbb a magyar utakon.



Egy gyári film a tervezés folyamatáról

A negyedik generációs Astra hivatalosan csak szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, az Opel mégis fontosnak tartotta, hogy az új gyöngyszemet már most megmutassa az újságíróknak. A nemzetközi bemutatót hazánkba szervezték, így nem csak az F Astra gyártásában lehettünk elsők, hanem az I bemutatásánál is.

Az egyhetes statikus bemutató nem szokványos program, hiszen valójában még nem létezik az új Astra, csupán egy prototípust hoztak megmutatni. Ezért aztán ez csak egy makett, nem több, de arra pontosan elég, hogy a vásárlók előre láthassák, mire számíthatnak. Nem csoda, hogy ekkora felhajtást rendeznek az új Astra köré, hiszen ez az Opel egyik legfontosabb modellje, és ez vezetheti ki a márkát a mostani nehéz helyzetből. Nem mellékesen pedig az új Astra az Év Autója díj egyik potenciális esélyese, tehát az Opel kommunikációs téren semmit nem bíz a véletlenre.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ebből a szögből a legvadabb, sokak szerint a legszebb is az I Astra


Ezért aztán hosszasan hallgathattuk, hogy az autó formaterve pontosan milyen, mi motiválta őket a tervezésnél. Azt is megtudhattuk, hogy a belső térben elsősorban sportos műszerfalat szerettek volna, szemben az Insignia elegánsabb megoldásával. Ehhez képest nagyon insigniás, de valóban sportos. Külön említést érdemel, hogy a kiállított középkonzolok között volt különbség - innen is látszik, hogy ez az autó még nem a végleges konstrukció. A belső kialakításánál megkérdezték a potenciális vevőjelölteket is, mit visznek magukkal az autóba, és ennek megfelelően van tele tárolórekesszel az autó. A leglátványosabb elem az ajtózseb, amely egy másfél literes üdítős palackot is képes magába fogadni.

A belső térben a felszereltségnek megfelelően különböző borítások és szövetek lesznek, a csúcsfelszereltségnél természetesen már előtérbe kerül a bőr.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Inkább sportosra akarták az autó belsejét, de minőségi is


Egy autó formájáról sosem szerettem hosszasan értekezni: mindenki látja, milyen, a tervező pedig a vonalakba belelátja azt, amit akar. A modernkori autók ráadásul egyre inkább hasonlítanak egymásra, csupán egy dizájnvonal, egy kis törés, vagy éppen egy eltérő alakú lámpa jelent különbséget. Az új Astrát elnézve is hosszasan lehetne sorolni a hasonlóságokat más cégek modelljeihez képest, de a végeredmény a lényeg: az új Astra szép autó lett. Mindenki nézze meg a képeket, és döntse el maga, tetszik-e.

Az biztos, hogy a formaterv izgalmas, és nem ment a praktikum rovásárára: a prototípusba beülve simán elfértem magam mögött, és még a hátsó üléseken is hatalmas a fejtér. A csomagtartó is kellően nagy, tehát az Astra egy jó családi kocsi lehet.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Hátul nem csak én, hanem 190 centiméteres fotós kollégám is elfért


Egyelőre nem sokat tudni a konkrétumokról, hiszen a legtöbb információt szeptemberig jegelik. Az biztos, hogy 1,4-es lesz az alapmotor, és kezdetben a már jól ismert 1,6-os, 180 lóerős turbó lesz a csúcs. A dízelkínálatban az 1,7 literes motorok jelentik a kezdőszintet (ebből várható EcoFlex is), de kapható lesz az új kétliteres dízel 160 lóerős változata is.

Az autó tengelytávolsága (+71 milliméter) és a nyomtávja is (+56 és +70 mm) nő, ezáltal jobb az útfekvése. Az Insignián bemutatkozott változtatható karakterisztikájú FlexRide futómű az új Opel Astrával vonul be a kompakt kategóriába. Ezt egészítették ki a hátsó futóműnél egy Watt-lengőkarral, amely kanyarban veszi fel az oldalerőket, ezek hatására az új Astra állítólag nagyon jó útfekvésű autó lesz - alig várjuk, hogy ezt ki is próbálhassuk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Itt is bekerült a fényszóróba a LED-technológia


Sajnos erre szeptemberig egyáltalán nem lesz mód; a hírek szerint Magyarországra november tájékán érkezik az Opel Astra I.