Hétüléses is lesz a Dacia Dusterből

Vágólapra másolva!
2010 végén hétüléses verzió is megjelenik a Dacia szabadidőautójából, a Dusterből. A plusz két üléshez külön név is dukál.
Vágólapra másolva!

2010 tavaszán tervezi piacra dobni a Dacia első szabadidőautóját, amelyet tanulmányként Duster néven mutatott be. Már a kémfotókból kiderült, hogy a végleges változat csak nyomokban fog emlékeztetni a koncepcióra, mely hagyományos ötüléses kivitelben készült. Nem éri be azonban ennyivel a Dacia, lesz hétüléses kiadás is, ráadásul külön néven: egyelőre Kanjaraként emlegeti a gyár.

Nissan Qashqai és X-Trail elemekre épül a 4,5 méter hosszú Duster, a harmadik üléssor kedvéért ehhez húsz centit csapnak hozzá. Valamelyest megnyúlik a tengelytáv is, nagyobb lesz a hátsó túlnyúlás, illetve a hátsó ajtók mérete is növekszik.

Az első számítások szerint a hétüléses verzióért háromezer euróval többet kellene fizetni, mint az ötszemélyesért, mindkét verzióba ismert Renault-motorok kerülnek. 2010 végére, 2011 elejére tervezi a Dacia a Kanjara piaci debütálását.

Forrás: Dacia

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!