Kupét faraghatnak a Ford Fiestából

Vágólapra másolva!
Új kupéváltozatot készítene a Fiestából a Ford. A legendás Puma néven kerülhetne piacra az újdonság.
Vágólapra másolva!

Nem vitás, hogy a Ford története egyik legnépszerűbb sportkupéjának számít a Puma, melynek gyártása 2001-ben állt le. Most a név és a koncepció is visszatérés előtt áll, a gyár ugyanis kupéváltozatot készítene a Fiestából, amelyet akár Pumaként is piacra dobhat.

Egyelőre kevés konkrétumról lehet beszámolni az ügyben, az Auto Express is igazából csak arra a feltételezésre támaszkodik, hogy a Fordnak muszáj készítenie egy kupét. Hiszen a Hondától jön a hibrid CR-Z, a Hyundai-nál zöld utat kapott a Veloster tanulmány és a Volkswagen is tervezgeti, hogy kupét készít a Polóból.

Csak találgatni lehet azt is, hogy milyen motor kerül az újdonságba, az Auto Express szerint ezen a téren is valami pluszra van szükség. Szó lehet például az 1,6 literes, 178 lóerős turbós EcoBoost-motorról, amely a Focus és a C-MAX következő generációjában mutatkozik be jövőre, ez a blokk körülbelül hat másodperc alatt gyorsíthatja százra a Fiestánál feszesebb felfüggesztésekkel készülő kupét.

Forrás: [origo]