Új technikai megoldások a következő 3-as BMW-ben

Vágólapra másolva!
Rengeteg technikai újítást pakol a 3-as következő generációjába a BMW, jönnek a háromhengeres motorok és az aerodinamikát is optimalizálják.
Vágólapra másolva!

Néhány előzetes indormáció jelent meg arról, hogy a BMW mit tervez a 3-as sorozat következő generációjával, több technikai újítás is megjelenik a középkategóriás modellben. Ezek közé tartozik, hogy megjelennek a kínálatban háromhengeres turbós benzin- és dízelmototorok, lökettérfogatuk 1,5 liter lehet. A dízel 150 lóerősnek ígérkezik, csúcsnyomatéka 300 Nm lehet. Hasonló teljesítményű lesz a benzinmotor is, nyomatéka viszont csak 230 Nm, cserébe olcsóbban árusítják majd.

Prémiumgyártóként a BMW nem alkalmazhat aerodinamikai trükköket a karosszérián, vagyis az optimális légáramlás érdekében sem hajlandó elcsúfítani a formát. Azonban a légellenállásban csupán 40 százalékot jelentenek a karosszéria élei és vonalai, azaz 60 százalékos mozgástere marad a mérnököknek. Ebből 30 esik a kerekek környékére, 20 a padlólemezre és 10 vonatkozik a motortérre és a fékekre, ezeken a területeken pedig jelentős optimalizálásra lehet számítani.

Nagy újdonságnak ígérkezik az úgynevezett "légfüggönyös" technológia, melynek értelmében olyan bevágásokat ejtenek majd az első lökhárító nem látható részén és a kerekeknél, amelyeken keresztül áromolva a levegő egyenesen a fékekhez jut, komoly mértékben csökkentve az aerodinamikai ellenállást.

Marad a frontmotoros, hátsókerékhajtású kialakítás, de elképzelhető valamiféle, a differenciálművel kombinált elektromos rásegítés a hátsó tengelyen. Kihívás elé állítják a mérnököket a könnyű, de nem túl sima járású háromhengeres motorok is, ezek ugyanis speciális felfüggesztéseket követelnek. Az új 3-as folyamatosan kapcsolódik majd az internethez, így biztosítva, hogy megszakítás nélkül kapjon információkat, például a forgalomról.

Lehet számítani új nyolcfokozatú automata váltóra is, a BMW a jövőben inkább erre alapozna a tömegmodellekben a duplakuplungos megoldások helyett. Már 2016-os újdonság az új klímaberendezés, amely a jelenlegieknél jóval hatékonyabb módon biztosítja majd a fűtést a kipufogógáz hőjének felhasználásával.

Forrás: [origo]