Camarót az eBayről

Elkezdődött a GM előre bejelentett internetes értékesítése: 225 kaliforniai kereskedés jelent meg autóival az eBayen.

Már korábban bejelentette a General Motors, hogy költségei optimalizálása miatt alternatív értékesítési csatornákat keres, az egyik ötlet az eBayen való megjelenés volt. Kicsit tiltakoztak ugyan a megoldás ellen a pozícióikat féltő kereskedések, de a GM megígérte, hogy első lépésben csak tesztről lehet szó, melynek eredményei alapján döntenek majd a folytatásról.

Kedden kezdődik az internetes értékesítés, amelyben kizárólag kaliforniai kereskedések vesznek részt. Összesen 250 szalont üzemeltet a napfényes államban a GM, ebből 225 vállalta, hogy megjelenik az online piactéren. Chevrolet, Pontiac, GMC és Buick modellek jelennek meg a neten, Cadillacek nem, a gyár így szeretné fenntartani a márka exkluzivitásának látszatát.

Aukciós jellegű, illetve villámáras ajánlatok is feltűnnek majd az eBayen, a vásárlókkal az árverést futtató kereskedések veszik fel a kapcsolatot. Még egy kalkulátort is elhelyez a GM az ajánlatok mellett, amelynek segítségével kiszámolható egy adott modell költsége. Szeptember 8-ig tart az értékesítési kísérlet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK