Leplezetlen fotókon a Hyundai ix35

Vágólapra másolva!
Álcázás nélküli kémfotók jelentek meg a Hyundai Tucson helyébe lépő kompakt SUV-ról, az ix35-ről.
Vágólapra másolva!

Új fotók jelentek meg a Hyundai Tucsont váltó ix35-ről, a korábbi felvételekkel ellentétben ezeken ráadásul leplezetlenül látható a kompakt szabadidőautó. Természetesen a szériaváltozat formailag kevésbé merész, mint az idei Genfi Autószalonon bemutatott HED-6 ix-ONIC-tanulmány, de az aktuális Tucsonnál így is vonzóbbnak tűnik.

Ellentétben a tanulmánnyal, a végleges változat hagyományosabb hátsó részt kapott, de amennyire lehetett, a dizájnerek próbáltak hűek maradni a koncepcióhoz. Mindössze egy kép érkezett a műszerfalról, ezen két kerek alakú egység látható, hasonlóan a tanulmányhoz.

Az ix35 ugyanarra az alapra épül, mint a következő Kia Sportage, utóbbi fejlesztése is nagy erőkkel zajlik. Első- és összkerékhajtással is kapható lesz az új Hyundai, melyhez állítólag friss 1,6-os benzinmotort fejlesztettek ki: normál változata 140, míg a turbós 175 lóerős lesz. Új kétliteres dízel is megjelenik a kínálatban, ennek teljesítménye ígéretes 184 lóerő.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]