Olcsó Yaris-hibridet tervez a Toyota

Vágólapra másolva!
Akár már 2011-ben megjelenhet a Toyota új olcsó hibridje, amelynek a Yaris alapjain nyugszik majd, és egyértelműen a Honda Insight vetélytársa lenne.
Vágólapra másolva!

A Honda Insight megjelenése óta kellemetlen helyzetbe került a Toyota, hiszen hiába az ő hibrid autójuk sokkal fejlettebb, a Honda modellje annyival olcsóbb, hogy a Honda nagyon sok ügyfelet csábít el tőlük. Ezen a helyzeten a harmadik generációs Prius bevezetése sem segített, hiszen az még modernebb, de nem olcsóbb. Korábban olyan pletyka is terjengett, hogy a Toyota kínálatában megmarad a régi Prius is, de sokkal olcsóbb áron, de ez csak a japán piacra igaz.

A legújabb terv, hogy Yaris alapú hibridet tervezzenek tulajdonképpen logikus lépésnek tűnik, hiszen a Toyota már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy minden autójukból szeretnének hibrid-változatot piacra dobni. Az autóról jelenleg úgy tudni, körülbelül 11 ezer euróért lehet majd megvenni és ideális körülmények közt mindössze 2,5 litert fogyaszt majd 100 kilométerenként. Ez első hallásra hihetetlennek tűnhet, de a legújabb Prius menetpróbáján ennél alacsonyabb értékeket is produkáltak a jóval nagyobb autóval.

Bár a hírek szerint ez a modell az Insight legnagyobb vetélytársa lehet, addigra minden bizonnyal a Honda modellje is tovább fejlődik, hiszen már ez elmúlt hetekben is szóba került a modellfrissítés.