3-as BMW 4,1 literes fogyasztással

2009.08.24. 10:08

A Frankfurti Autószalonon mutatja be 320d modellje EfficientDynamics változatát a bajor gyártó, amely ígéretük szerint a legkevesebbet fogyasztó és legkevesebb szén-dioxidot kibocsátó BMW lesz.

Gyártója szerint az új BMW 320d EfficientDynamics Edition 4,1 literes fogyasztása mellett, mindössze 109 gramm szén-dioxidot bocsát ki a levegőbe kilométerenként. Eddig a normál 320d átlagfogyasztása 4,8 liter, szén-dioxid-kibocsátása pedig 128 g/km volt. Ilyen mutatók mellett megbocsátható, hogy az EfficientDynamics Edition 177 helyett csak 163 lóerős, csúcsnyomatéka viszont 350 Nm-ről 360 Nm-re nőtt. Álló helyzetből 8,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, ez 0,3 másodperccel lassabb a sima 320d-nél, a végsebesség 5 km/órát csökkent, most 225 km/óra.

Ahhoz, hogy az ilyen eredményeket elérjék, a mérnökök változtattak a sebességváltó végáttételén, de a lejjebb ültetett autó aerodinamikusabb könnyűfém keréktárcsákat és azokra kisebb gördülési ellenállású Michelin EnergySaver-abroncsokat is kapott. A légellenállási együttható 0,27-ről 0,26-ra csökkent. Ezek mellett az autó természetesen az összes EfficientDynamics-technológiát megkapja, így lesz benne automatikus elindító és leállító, fékenergia-visszaforgató rendszer, váltásra figyelmeztető nyilak és elektromos szervokormány is. Állítólag, amikor a 320d EfficientDynamics Edition év végén megjelenik, ugyanannyiba fog kerülni, mint a normál 320d, ami különösen ígéretesen hangzik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK