Leleplezik a konnektoros Priust

2009.09.02. 15:26

Nyilvánosságra hozta az első hivatalos fotót a Frankfurtban bemutatandó konnektoros Prius tanulmányról a Toyota. Az autó két év múlva már a márkakereskedésekben lehet.

Forrás: Toyota

A nemrég bemutatott Priust két év múlva követheti az új verzió


A konnektoros Prius az első lítium-ionos akkumulátorral ellátott Toyota lesz, váltva a cég által eddig használt nikkel-metál hibrides alkatrészeket. A lítium-ionos akkumulátorok több energia tárolására képesek, kisebbek és könnyebbek is társaiknál, így praktikusabbá tehetik a Prius új változatát. Pusztán áramot használva az autó hatótávolsága 32 kilométer körül lesz, ami a mindennapi városi használatra akár elég is lehet. Titkosak még a modell fogyasztási mutatói, de az biztos, hogy az új lítium-ionos akkumulátorokkal szerelt Prius az elődjénél kevesebb üzemanyaggal is beéri. Hivatalos adatok még nem kerültek napvilágra az autó teljesítményéről sem, ám a frankfurti autószalonon vélhetően több konkrétumot is megtudhatunk majd az autóról.

A Toyota közlése szerint 2010 elején 150 konnektoros hibridet bocsátanak különböző európai vállalati ügyfelek rendelkezésére bocsátani tesztelési célból, hogy kiderüljön, hogyan működnek az autók mindennapi használat során. Állítólag idővel Amerikában és Japánban is hasonló tesztelés alá vetik a Priust az ázsiai cég mérnökei.  Ha jól teljesítenek, a konnektoros Toyoták akár szériagyártásba is kerülhetnek, legkorábban 2011-ben.