Felfrissült a Honda CR-V

Vágólapra másolva!
2010 januárjában kerül az európai kereskedésekbe a Honda CR-V frissített változata, a szabadidőautó a japán gyár frankfurti standján is feltűnik.
Vágólapra másolva!

Pár nappal a Frankfurti Autószalon előtt a Honda európai központja nyilvánosságra hozta a hivatalos sajtóanyagot a CR-V frissített változatáról, amely januártól jelenik meg a márkakereskedésekben. Az enyhén átalakított szabadidőautó a japán gyár frankfurti standján is helyet kap, a finom külső módosítások mellett megkapja az új, 2,2 literes dízelmotort, amelyhez szintén egy új automataváltó kapcsolódhat.

Kívülről kevés módosítás látszik, szokás szerint új lökhárítók kerültek előre és hátra, a hűtőrács pedig hagyományosabb lett, veszített néhány krómcsíkot. Új 17 és 18 colos felnik jelentek meg a kínálatban, a beltérről viszont egyelőre nem mutatott fotót a Honda.

A sajtóközlemény szerint új kárpitokat és műanyagokat használtak, valamint átalakult az audiórendszer vezérlőegysége. Ügyeltek arra is, hogy jobb legyen az akusztikus összhatás, ezt valószínűleg a hangszórók újrapozícionálásával oldották meg. Megkapta a CR-V a frissített 2,2 literes dízelmotort, amelynek teljesítménye immár 150 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 350 Nm. Ez 10 lóerős és ugyanennyi Nm-es ráadást jelent az előző blokkhoz képest, hatfokozatú kézi vagy új ötfokozatú, házi fejlesztésű automataváltó kapcsolódhat hozzá.