Ismét frissül a Nissan GT-R

Vágólapra másolva!
Kényszeresen ügyel szupersportkocsija, a GT-R frissességére a Nissan, az új modellévre számos apró fejlesztés kerül bele.
Vágólapra másolva!

Piacra dobása óta is intenzíven teszteli a Nissan szupersportkocsiját, a GT-R-t kiemelt projektként kezeli a japán gyár. Amint szükségesnek látja, rögtön módosít a műszaki részleteken, rövid története során egyszer már frissült a sportkocsi, illetve keményebb SpecV változat is megjelent belőle.

De máris itt az újabb módosítás, a Nissan tesztkülönítménye ugyanis a nürburgringi eredményeket kiértékelve azt állapította meg, hogy néhány alkatrészen változtatni kell. Mizuno Kazutosi, a GT-R-ért felelős főmérnök árulta el, hogy módosítják a felfüggesztéseket, a diffúzort, illetve a légbeömlőket.

A jelenleginél valamivel feszesebb gátlók és rugók kerülnek előre és hátra, több légáramlást segítő csövet építenek be, a SpecV-féle diffúzort pedig az alapváltozatra is felszerelik. Emellett a házi tuningcég NISMO új adatfeldolgozó rendszert épít be PC-csatlakoztatási lehetőséggel. Készülőben a SpecM kivitel is, amely a V-vel ellentétben nem a sportosságra, hanem az exkluzivitásra és a luxusra helyezi a hangsúlyt.

Forrás: [origo]