Egyelőre a papírforma szerint alakul a Katalán-rali, Sordo, Loeb és Hirvonen vezetik a versenyt. Az Asi/Pikó páros szenzációsan teljesít, az N csoport élén állnak.

Forrás: AFP

A kanyarokra figyelmeztető tábla elég gyakori látvány Katalónia szerpentinjein. Ennek ellenére a szinte versenypálya minőségű utakon igen magas átlagsebességet érnek el a versenyzők, a legjobbak idén is Loeb és Sordo


A szokottnál hűvösebb volt az időjárás reggel, amikor elrajtolt a világbajnoki sorozat idei utolsó előtti versenye, a Katalán-rali. A pályák helyenként nedvesek voltak, így némileg óvatosabban kezdtek a pilóták - jellemző adat, hogy az első gyorsaságin tavaly 16 másodperccel volt jobb a szakaszgyőztes ideje, mint most. Ezúttal Sordo kezdett a legjobban, s meglepetésre nem Loeb következett mögötte, hanem Hirvonen. Igaz, ők hárman két másodpercen belül voltak egymástól, és már ekkor kiemelkedett teljesítményük a mezőnyből. A negyedik-ötödik-hatodik helyért a C4 WRC-re váltó Petter Solberg, valamint Ogier és Latvala csatáztak, a többi WRC tisztes távolból figyelte az első hatost. Többen fékproblémával érkeztek a célba, mivel a nyitószakasz jó része lejtős volt, illetve a gumikra is kellett vigyázni, hiszen legközelebb a déli szervizben lehetett őket cserélni, ennek megfelelően mindenki a keményebb keverékkel rajtolt el.

A második pályán is a helyi Citroën pilóta érte el a legjobb időt, szorosan mögötte Loeb, aki így megelőzte Hirvonent. Solberg egy újabb negyedik idővel jelezte, máris összebarátkozott új autójával, igaz, hátránya már ekkor félpercnyi volt az előtte állókkal szemben. Sordo a következő pályán is aratott, így mesterhármassal érkezhetett féltávnál a szervizparkba, előnye 4,8 másodperc volt Loeb előtt. Hirvonen - annak ellenére, hogy nagyon-nagyon szeretné a második helyet az összetett pontverseny miatt - nem tudta velük tartani a lépést, bár a többiek még tőle is jócskán elmaradtak. Petter Solberg, Ogier, Latvala következtek, majd a két Stobart-pilóta, Wilson és Henning Solberg, akik már két percnyire voltak Sordótól.

Forrás: AFP

Valamilyen váratlan esemény, netán eső kellene ahhoz, hogy Hirvonen közelebb kerülhessen a második helyhez. Nem adja fel, ő is tudja, hogy ezen múlhat a világbajnoki cím


Délutánra teljesen felszáradtak az utak, így remek lehetőség nyílt arra is, hogy a tavaly ugyanitt, ugyanekkor rendezett vb-futamon elért időkhöz képest ki hogyan teljesít. Az élmezőny egy-két másodperces szóráson belül volt a tavalyi eredményekhez képest, szembetűnő viszont, hogy Petter Solberg rendre tíz szekundummal futott jobb időket most, mint 2008-ban a gyári Subaruval. A negyedik szakaszt is Sordo nyerte, minimális előnnyel Loeb előtt, egyre inkább látszott, hogy ők ketten idén is kiemelkednek a Katalán-rali mezőnyéből. Al Quassimi kiállt a gyorsasági után, mivel megsérült a Focus WRC kartere, és elfolyt a motorolaj. A hátralévő két szakaszt már a világbajnok tette meg a leggyorsabban, az első nap után 1,6 másodperccel áll a második helyen csapattársa mögött. Nem mintha ez számítana, senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a végén Sordo lesz majd hátrébb. Hirvonen több mint fél percre van tőlük, de elmondta, hogy nem adja fel a hőn áhított nyolc pontért folyó csatát, mivel úgy szeretne Walesbe érkezni, hogy még három marad a jelenlegi öt pontnyi előnyéből összetettben, és így nem kellene feltétlenül győznie a szezonzárón ahhoz, hogy övé legyen a világbajnoki cím. Petter Solberg a negyedik, akinek inkább hátra, mint előre kell figyelnie, hiszen Ogier és Latvala sincs tőle messze. Novikov és Wilson állnak még pontszerző helyen, Villagra és Henning Solberg a jelenlegi állás szerint üres kézzel térnének haza.

Első ízben indul világbajnoki futamon Aschenbrenner György, aki Pikó Zsuzsa navigálása mellett egy Mitsubishi Lancert kormányoz. Első napi teljesítményük szenzációs: az elejétől fogva vezetnek, nap végén is az élen állnak. Délelőtt még tizedekre menő csatát folytattak a népes N csoport tagjaival, délután pedig már igen meggyőző fölénnyel nyerték a szakaszokat, 38,5 másodperccel vezetnek Gassner előtt. Hat gyorsasági után az abszolút 16. hely az övék, csupán a WRC-k és a JWRC két éllovasa áll előttük. Szombaton az előkelő 17. startpozícióból indulnak, amely jóval kedvezőbb a péntekinél. Alighanem az ellenfelek is felfigyeltek rájuk, mert nemigen jellemző, hogy újoncként valaki így elverje a mezőnyt - igaz Asi csak a világbajnokságon újonc, az N-es Mitsubishivel hosszú ideje jól kijönnek egymással. Az autó egyelőre remekül muzsikál, csupán a vb-indulók számára kötelező, ám Asinak némileg szokatlan gumik jelentenek gondot, amelyek a hosszú szakaszok végén már veszítenek tapadásukból. A JWRC-sek első napja a Prokop-Weijs csatáról szólt, a sorozatot már megnyerő cseh vezet 12 másodperccel a holland előtt. A harmadik az R3-as autóval induló helyi Martí, hátránya majd' két perc.

Forrás: AFP

Nagyon örül új játékszerének Petter Solberg. A C4 WRC-vel rendre jobb időket ér el, mint tavaly a Subaruval, miközben az élen állók nem nagyon gyorsultak


Szombaton ismét hat gyorsaságit teljesít a mezőny, az egész verseny leghosszabbjával, egy 38,27 kilométeres pályával indítanak. Száraz idő várható, ez pedig Citroën-fölényt ígér, és lehet szorítani a magyarokért, akik közvetlenül a legnagyobbak mögött rajtolnak majd.

 

A verseny állása az első nap után:

1. Sordo/Marti Citroën C4 WRC 1:10:45,3
2. Loeb/Elena Citroën C4 WRC +1,6
3. Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC +34,2
4. P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC +59,7
5. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC +1:22,9
6. Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC +1:36,6
7. Novikov/Prevot Citroën C4 WRC +3:11,0
8. Wilson/Martin Ford Focus RS WRC +3:28,8
16. Asi/Pikó Zsuzsa Mitsubishi Lancer Evo IX +8:07,3


A verseny az első nap után, JWRC:

1. Prokop/Tomanek Citroën C2 S1600 1:17:31,8
2. Weijs/Deganndt Citroën C2 S1600 +12,0
3. Martí/Sánchez Renault Clio R3 +1:55,5