Katalán-rali: Loeb az élre állt

Vágólapra másolva!
A Katalán-rali második napján is a Citroënek domináltak, Aschenbrennerék továbbra is remekelnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Loeb az élen. Ha így marad az állás, egyéniben egy pontra olvad hátránya a szezonzáró előtt, csapata pedig már vasárnap ünnepelheti a gyártók világbajnoki címét


A verseny első napjához hasonlóan a másodikon is kétszer három gyorsasági szerepelt a programban. A leghosszabbal kezdtek, ahol - a pénteki tapasztalatok alapján - muszáj volt óvni a gumikat, hiszen azok nem bírják végig a hosszú gyorsaságikat, ráadásul még két további szakaszt is teljesíteni kellett velük. Loeb reggel 1,6 másodperces hátrányból indult Sordo mögött, és mivel épp ennyivel nyerte márkatársa előtt a 38,27 km-es gyorsaságit, holtverseny alakult ki az élen. Bár Hirvonen autózta a harmadik időt, nyilvánvaló volt, hogy a két gyári Citroënnel nem tudja tartani a lépést, ráadásul Ogier és Petter Solberg is egyre közelebb kerültek hozzá az egyes szakaszokon. Novikov összetörte a C4 WRC-t, kiestek a versenyből.

A hosszú pálya után egy rövid következett, amelyen Ogier abszolút időt futott, Loeb pedig átvette a vezetést. Nem voltak nagyok a különbségek, így változás nem történt az élmezőnyben, a következő szakaszon viszont Sordo visszavette az elsőséget csapattársától. Petter Solberg rendre csipkedte Hirvonent, és ha csak egy-egy másodpercet is, de faragott hátrányából. Minden oka megvolt a sietségre, mivel őt meg Ogier fenyegette, a hatodik Latvala már jócskán lemaradt mögöttük. A finn elmondta, érzi, és a stopper is mutatja, hogy nagyon sokat fejlődött aszfalton, de még mindig jobbak nála a többiek. A nap felénél Wilson és Villagra fértek még be az első nyolcba, de ők aztán végképp nem tudták felvenni az első hatos ritmusát, nagyjából annyit kaptak Sordótól és Loebtől, mint amennyit ők adtak a legjobb JWRC-s autónak.

A szervizparkban bejelentette a Citroën csapat vezetője, Olivier Quesnel, hogy 2010-ben is Loeb és Sordo lesznek a pilótáik. Ezzel pontot tett mindenféle arra vonatkozó spekulációra, mely szerint Loeb jövőre F1-es autót vezetne, bár az továbbra sincs kizárva, hogy az idei szezonzárón - a Wales-rali után - részt vesz a francia a Toro Rosso színeiben. Ogier sorsa is szóba került: a fiatal tehetséget, aki murván és aszfalton is gyorsaságikat nyert idén, és akit Loeb lehetséges utódjának tartanak, magához szeretné kötni a gárda, így valamilyen módon neki is lesz C4 WRC-je a következő szezonban is.

Forrás: [origo]

A Ford-pilóták továbbra is tehetetlenek aszfalton, nem találják a C4 WRC, illetve Loeb és Sordo, valamint Ogier és Petter Solberg ellenszerét. Jövőre talán majd még többet gyakorolnak majd a körpályákon


A majdnem maratoni szakaszt második nekifutásra a bejelentéstől alighanem alaposan felvillanyozott Ogier nyerte, Hirvonen előtt. Az első öt páros három másodpercen belül ért a célba, így nem történt helycsere a pontszerző helyeken. Ezen a szakaszon verte el a finn mindkét gyári Citroënt első ízben a verseny során, érdekes módon ugyanezen a pályán tavaly is megtette ezt. A legjobban mégis Petter Solberg örült a célban, aki féltávnál még vezetett, a végén viszont már spórolt a gumikkal, és végül 2,5 szekundummal maradt el a leggyorsabbtól. Elmondása szerint éveket fiatalodott a C4 WRC volánja mögött, alighanem ezzel arra is célzott, hogy a hírek szerint Walesben ő lesz a Citroën Junior Team egyik pontszerzőnek nevezett pilótája - oda meg mégiscsak jobban illik egy legalább lelkében ifjú versenyző.

Loeb nyerte a következőt, szorosan nyomában a többiek, és itt végre Henning Solberg is fel tudott mutatni valamit, alig maradt le az előtte célba érő Latvalától. Ezzel együtt még sokat kell dolgoznia, hogy az összetett kilencedik helyről előbbre léphessen - tény, hogy neki mindig a versenyek második felében megy jobban. A napi utolsó szakaszon - az új autóval először - Petter Solberg ért végig leghamarabb, Loeb és Ogier előtt. A világbajnok ezzel ismét visszavette a vezetést Sordótól - aki a részidők alapján a végén kissé le is lassított -, és 1,5 másodperces előnnyel térhet nyugovóra. Hirvonen továbbra is harmadik, előbbre lépni nincs sok esélye, mögötte viszont 22 másodperccel jön az ifjabbik Solberg, vasárnap oda kell majd erre figyelnie. Ahogy a norvégnak is Ogierre, ő további 20 szekundummal áll mögötte, Latvala a hatodik helyen már nem jelent veszélyt. Utánuk nagy szünet, majd Wilson, Villagra és Henning Solberg következnek.

A JWRC-ben szombaton is kiemelkedett a mezőnyből Prokop és Weijs, különösen a cseh volt elemében, egyes szakaszokon a privát WRC-ket is meg-megelőzte. Aztán délután hatalmasatt bukott, és a C2 totálkáros lett, a legénységnek szerencsére nem esett baja. Így viszont Weijs előnye elég biztosnak látszik a befejező nap előtt, Martí és Bertolotti percekre van tőle.

Forrás: [origo]

A Katalán-ralin a közelmúlt legendás gépeit is láthatta a közönség. A Renault 5 Turbo volánjánál Carlos Sainz


Folytatta szenzációs szereplését a magyar egység. Bár a hosszú szakaszok végén a pénteken tapasztalthoz hasonlóan ismét melegedtek a gumik, a rövideken volt, hogy csak a WRC-k végeztek előttük. Az N csoportban az egyetlen ellenfél az S2000-es Skoda Fabiával induló Brynildsen, aki idén remekül szerepel a PWRC sorozatban. A norvég a szezon eddigi részében Asihoz hasonlóan egy Evo IX-essel ment, most váltott a Skodára. (Ő volt az, akinek az Argentin-rali előtt Új-Zélandról tévedésből Brazíliába szállították a kocsiját, majd onnan visszaküldték a feladónak - a pilóta végül csak egy leharcolt helyi bérleménnyel tudott elrajtolni.) Az S2000-es autók az idei szabályok szerint mindent összevetve egyértelműen gyorsabbak, így vasárnap nagy csata várható közöttük, remélhetőleg kitart a 19,3 másodperces előny a célig. A magyarok autója egyelőre jól muzsikál, és egyre nagyobb figyelem övezi őket a versenytársak és a szurkolók részéről is. A rendezők - a többiekhez hasonlóan - folyamatosan ellenőrzik őket, de ez a világbajnokságon teljesen megszokott és normális dolog. Az abszolút 14., és az N csoport első helye mindenesetre óriási eredmény, szép siker kapujában áll a csapat.

Vasárnap ismét hat szakaszt rendeznek, a versenytáv rövidebb lesz a szombatinál, de így is majdnem száz kilométert kell még megtenni. Két hosszabb és egy egészen rövid szakasz ismétlődik majd, az első három helyen csupán valami különleges esemény okozhat változást.

A verseny állása a második nap után:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC2:24:01,3
2.Sordo/MartiCitroën C4 WRC+1,5
3.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+48,5
4.P. Solberg/MillsCitroën C4 WRC+1:10,9
5.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC+1:30,9
6.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+2:31,6
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+5:52,6
8.Villagra/P. CompancFord Focus RS WRC+6:43,0
14.Asi/Pikó ZsuzsaMitsubishi Lancer Evo IX+15:03,3


A verseny a második nap után, JWRC:

1.Weijs/DeganndtCitroën C2 S16002:37:20,3
2.Martí/SánchezRenault Clio R3+2:42,7
3.Bertolotti/CelestiniSuziki Swift S1600+4:13,5